DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen: Ne ragadtassuk el magunkat

Az Alfa Romeo finn F1-es pilótája szerint javulniuk kell még a szombati időmérőig, ebben pedig csapattársa, Antonio Giovinazzi is egyetért vele a pénteki napot követően.

A gyengén sikerült első szabadezés után a másodikon már összeszedte magát Kimi Raikkönen és az Alfa Romeo, hiszen a finn pilóta a délelőtti 17. helye után délután már egy hetedik pozíciót villantott, igaz, a piros zászlók miatt a végeredmény nem tükrözi a valós képet. Ezzel együtt azt Raikkönen is elmondta, hogy javult az autó, bár túl azért nem kell értékelni a helyzetet.

raiki



"Kicsit döcögős nap volt megszakításokkal és újraindításokkal, főleg délután a piros zászlókkal, de ez néha így alakul. Mindenki számára ugyanaz van, ebből kell a legtöbbet kihoznunk, mindegy, hogy mi a helyzet" - magyarázta a szabadedzések után a finn közönségkedvenc. "Az autó valóban jobbnak tűnt a második szabadedzésen, de ettől még ne ragadtassuk el magunkat, nagyon korán van ahhoz, hogy megmondjuk, hol állunk a többiekhez képest. Ez csak holnap és a versenyen fog kiderülni, de az biztos, hogy van min javítanunk az időmérőig."

Csapattársa, Antonio Giovinazzi sem tudott nagy dolgokat mondani két gyakorlást követően. "Nagyon elégedett voltam az autó egyensúlyával még akkor is, ha nehéz volt mindent összerakni délután. A piros zászlók pont akkor jöttek, mikor feltettük a lágy gumikat és éppen gyors köröket akartunk futni, de igazából a holnap nap fog számítani. Javulnunk kell az időmérőig, de remélem, hogy bejuthatunk a Q3-ba" - összegzett az olasz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: