DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

A magyar leleményességgel poénkodott a Haas főnöke

A csípős odamondogatásairól híres csapatfőnök, Günther Steiner nemcsak Kevin Magnussennek pörkölt oda, mondott egy szellemeset a Haas magyar munkatársával, Jánvári Zsolttal kapcsolatban is.

Amit Steiner mondott az autóját a szombati időmérőn rommá törő Magnussennek, azt mindenki hallhatta a tévéközvetítésben. „Ez a legrosszabb tapasztalat, amelyet valaha szereztem, bármilyen versenyautóban” – károgott a dán, amire a szakvezető kőkeményen visszaszúrt: „Nekünk sem túl felemelő, de elég már ebből!” – hangzottak Steiner szavai, amelyet harsány nevetés kísért a Gilles Villeneuve versenypálya sajtóközpontjában. 

 f1-canada-gunther-2



A futam után természetesen szóba került a szócsata: „A futam után mindenkitől elnézést két a rádión, megbeszéltük a dolgot. Mindenki frusztrált volt, hiszen a srácok hajnali háromig dolgoztak az autó újjáépítésén, ami a mezőny végén kullogott és mivel nem akartam, hogy a csapat még levertebb legyen, inkább elejét vettem a dolognak. Próbálta elmagyarázni, hogy mi a helyzet, de a rádiót hallgatva ez máshogy jön le. A lényeg, hogy elnézést kért és már túl vagyunk ezen” – mondta Steiner.

A Haas istállóval kapcsolatos érdekesség, hogy szombat este egy heves ételallergiás reakció miatt helikopterrel szállították kórházba a különítmény magyar munkatársát, az elektronikai rendszerek specialistáját Jánvári Zsoltot. Honfitársunk bosszús volt, hogy emiatt nem tudott részt venni Magnussen autójának újjáépítésében, de vasárnap természetesen már teljes mellbedobással dolgozott a futamon.

A viadal rajtja előtt, a montreali rajtrácson Steiner a formula.hu-nak elárulta, hogy az éjszaka folyamán több ízben is beszélt Zsolttal: „Ráírtam egy üzenetet az éjszaka, hogy jól van-e, amire azt válaszolta hogy igen, minden rendben lesz. Mivel tudom, hogy Zsolt szereti jó humort, meg is írtam neki, hogy ’ezt nevezem, ilyen a magyar leleményesség, helikopterrel menekültél el a pályáról az éjszakai műszak elől!’ Ma reggel nevettünk is egy jót ezen” – fogalmazott a szakvezető, percekkel a futam rajtja előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: