DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Exkluzív: Csillogás és letargia Monacóban

Monaco ezúttal is meseszép arcát mutatva fogadta a Forma-1-es mezőnyt, ám a hercegség nagydíjának nyitónapja talán még soha nem volt ennyire nyomasztó. Niki Lauda halála mindenkit sokkolt, még úgy is, hogy sokan tudták: a sportág történetének egyik legnagyobb hatású személyisége búcsúzni készül…

Év elején az F1-ey közösség visszavárta az osztrákok háromszoros világbajnokát, akiről úgy hírlett, hogy Melbourne-ben talán felbukkan a paddockban. Nem így történt, sőt, kisvártatva rosszabbra fordult a helyzet, amikor újra kórházba került egy szövődményes tüdőgyulladás miatt. Hétfő éjjel óta tudjuk, hogy a legendás piros sapkát és viselőjét nem láthatjuk többé, a halálhír után pedig egyre többen szólalnak meg azzal kapcsolatban, hogy jóideje tudni lehetett: közel a végóra.

Walter Klepetko, a tavalyi tüdőtranszplantációt elvégző professzor az ORF osztrák tévétársaságnak lenyilatkozta, hogy számítani lehetett a legenda halálára és mások is tisztában voltak a helyzet súlyosságával. Bernie Ecclestone rendszeresen tartotta a kapcsolatot Laudával és szűk körben állítólag már április közepén utalást tett arra, hogy jóbarátja számára már csak napok lehetnek hátra. Folyamatosan rajta tartotta a szemét az osztrákok kiválóságán Alain Prost is, aki legutóbb épp hétfő este hívta cimboráját, beszélni azonban már nem tudott vele…

Szerte a világon szívszorítóbbnál szívszorítóbb megemlékezések láthatóak, olvashatóak, az F1-es mezőny tagjai sem győzték méltatni Lauda érdemeit, a legrosszabbul azonban minden kétséget kizáróan Lewis Hamiltont érinti a minden területen bizonyított osztrák halála. Emlékezetes: Lauda volt az, aki minden előzetes várakozás ellenére megfűzte a vb-ponttáblázatot jelenleg is vezető britet, hogy nevelőegyesületét, a McLarent hátrahagyva igazoljon az akkor szinte még sehol sem tartó Mercedeshez.

„Ha te nem vagy, nem is lennék ennél a csapatnál. Isten nyugtassa a lelked. Köszönöm, hogy fény voltál az életemben” – írta közösségi oldalán az osztrák által nyélbe ütött átigazolás óta három vb-címet nyert klasszis, akit kétségkívül megvisel a helyzet: szerdán jelen kellett volna lennie az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, ám a nemzetközi szövetség elfogadta, hogy a Mercedes Valtteri Bottast küldte helyette. Komoly barátság fűzte Laudához Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét is, aki Hamiltonhoz hasonlóan úgy döntött, hogy nem kíván beszélni a sajtóval ezen a napon, a meghirdetett, szokásos értekezletét a csapat csütörtök délelőttre tette át.



Annyi bizonyos, hogy a hét és a hétvége folyamán komoly megemlékezéseket tartanak majd a Monacói Nagydíj helyszínén. Az F1 vezetősége biztosan gondoskodik arról, hogy megtörténjen a méltó tiszteletadás és készülnek a Mercedesnél is, igaz, egyelőre nem tudni, hogy mivel. A nap folyamán olyan pletykákat is lehetett hallani, hogy a W10-esek a szokásostól teljesen eltérő színezettel gurulnak pályára. Megerősítés ezzel kapcsolatban nincs, ugyanakkor boxutcai bejárásunk során nem is láttuk semmilyen nyomát annak, hogy esetleg módosulna az Ezüstnyilak köntöse erre a hétvégére, azonban egy "Danke Niki" felirat felkerült a Mercedes orrkúpjára.

Lauda halála fájdalmas, de a történtek ellenére egy futam is lesz Monacóban, ahol egyértelműen a Mercedes lesz a favorit. Ugyan a csillagosok az utóbbi két évben küszködtek a hercegség szűk és kanyargós pályáján, még akkor is, ha az adott szezon korábbi futamain jól muzsikáltak, ezúttal viszont – zsinórban öt dupla diadal után – minden jel arra utal, hogy itt is dominálni fognak. Mi mással állíthatnának szebben és jobban emléket az ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező néhai elnöknek, mint azzal, ha egy újabb sikerrel folytatnák az idei, már így is történelmi diadalmenetet? Hamilton eddig két ízben diadalmaskodott itt és biztos, hogy győzni szeretne, de ugyanez igaz házi vetélytársára, Valtteri Bottasra is, akinek még bizonyítanivalója is van itt: a finn még nem győzött a versenyek versenyének tartott futamon, ahol legjobb eredménye egy szerény 4. helyezés 2017-ből.

„Eddig nem voltak itt túl jó futamain, de most szeretnék változtatni ezen. Az év eddigi része nagyszerűen alakult számunkra, de emlékeznünk kell arra, hogy Monaco nagyon egyedi helyszín, ahol egyedi dolgok teszik gyorssá az autót, mi pedig küszködtünk itt az utóbbi években, még akkor is, amikor máshol gyorsak voltunk. Óvatosnak kell lennünk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jó legyen a teljesítményünk” – fogadkozott a többekhez hasonlóan a hercegségben élő finn, aki 7 egység hátránnyal követi Hamiltont a ponttáblázaton.

Nem kell látnoknak lenni ahhoz, hogy kijelenthessük: a Ferrarinak Monaco az utolsó utáni esélye arra, hogy valami nagyot dobjanak. Az előszezonbeli szárnyalás óta tehetetlenül vegetáló olasz alakulatnál a jelek szerint megmozdult valami a háttérben: a pletykák szerint nyárra hazarendelik az Alfa Romeóhoz delegált technikai mágust, Simone Restát, más változtatásokat is készülnek végrehajtani a stábban, rövidtávon pedig azon tapasztalatokban bízhatnak, amelyeket a Spanyol Nagydíjat követő kétnapos gyakorláson szereztek. „Kiderült, hogy az idei gumik nagyon eltérőek a tavalyiaktól, ezeket csak más aerodinamikai és műszaki beállításokkal tudjuk megfelelően kezelni. Maranellóban már dolgozunk az új koncepciók kiértékelésén, valamint a további fejlesztéseken” – mondta a csapatfőnök, Mattia Binotto.

Vettel a sajtóértekezletén ezt erősítette: „Tudjuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak, keményen dolgozunk a megoldáson. Monaco olyan hely, ahol bármi megtörténhet, ezért ez a helyszínen talán nem is annyira releváns, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb javulást érjünk el” – fogalmazott a német. Nagyobb a nyomás a csapattárson, Charles Leclerc-en, aki pályafutása során először versenyez Ferrari-pilótaként saját hazájában, a hercegség pedig nem spórol a biztatással. A városban fellelhető hirdetőtáblák közül jónéhányról a fiatal pilóta portréja köszön vissza, bátorító szlogenekkel, maga az érintett pedig bizakodik: „Először vagyok itthon Ferrari-pirosban, azzal az eséllyel, hogy jó eredményt érhetek el, szóval taposni fogom a gázt. Nyilvánvaló, hogy ez a szezon eddig nem könnyű számunkra, a lassú kanyarokban Barcelonában sem voltunk túl jók, de Monaco mindig más. Megpróbálunk fordítani. Nem lesz könnyű, de mindent megteszünk” – fogalmazott a pályától egy utcányira felcseperedett monacói pilóta.

Monaco tavaly a Red Bull territóriuma volt, az energiaitalosok Daniel Ricciardo révén győztek, ráadásul az elmúlt évtizedben több alkalommal is diadalmaskodtak. A Barcelonában látottak alapján a közvélemény úgy véli, hogy ezúttal is inkább a bikások lehetnek azok, akik megszorongathatják a Mercedest, zászlóvivőjük, Max Verstappen azonban egyelőre óvatos az esélyekkel kapcsolatban: „Egyértelmű, hogy a Mercedes a favorit. Nem hinném, hogy mi leszünk olyan jók, mint tavaly voltunk, de majd meglátjuk. Abban bízom azért, hogy a dobogóért harcban leszünk, de azt csak később tudjuk meg, hogy melyik fokára lehet esélyünk” – mondta a katalóniai derbit a 3. pozícióban záró holland.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: