DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

A Ferrari-vezér szerint minden adott a vb-címhez

Messze elmaradt az olasz konstruktőr teljesítménye az első versenyeken a vezetőség elvárásaitól. Louis Camilleri szerint két kiváló versenyző és egy nagyszerű csapatfőnök a biztosítéka, hogy továbbra is bajnoki esélyesek.

A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri télen kijelentette: a csapat célja a világbajnoki cím, ennek érdekében pedig a cég még többet fog költeni a Formula-1-re, mint a 2018-as évben. Ennek fényében még inkább lehangoló a Scuderia szezonkezdete: az első négy verseny egyikén sem sikerült harmadik helynél előrébb végezni, a csapat lemaradása a konstruktőrök között már most több mint 70 pont.



A Ferrari fejlesztési iramát is felgyorsította, hogy utolérje a Mercedest: az eredetileg Kanadára tervezett motorfejlesztés már a Spanyol Nagydíjon bemutatkozik. Camilleri elismeri, az eddigi eredmények „ambícióink alatt vannak”, de továbbra is „magabiztos” azt illetően, hogy a csapat világbajnoki esélyes 2019-ben.

„Minden szükséges hozzávalóval és forrással rendelkezünk, hogy hiteles esélyesek legyünk a bajnoki cím megnyerésére” – idézi a OneStopStrategy.com Camillerit, aki egy elemzőkkel folytatott konferenciahívásban beszélt a változatlan célról. Melyek ezek a hozzávalók? „Két kiváló versenyzőnk és egy nagyszerű csapatfőnökünk van. Egység, eltökéltség, tehetség és nyugalom jellemzi a csapatot, amely a maximumot bele fogja adni, hogy végül valóra váltsuk ambícióinkat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: