DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Gasly sokkal jobban érzi magát a Red Bullban

Nem indult éppen egyszerűen a francia 2019-es szezonja új csapatánál, azonban Pierre Gasly úgy érzi, mostanra már megszokta új autóját, így pedig egyre jobb teljesítményekre lehet képes az év során.

A Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo pótlására érkező Pierre Gasly első 2019-es versenyei nem alakultak kifejezetten jól, hiszen csapata és saját maga szerint sem tudta kihozni azt, ami az autójában van. Amikor pedig Azerbajdzsánban már úgy tűnt, a francia végre egyenesbe jön, akkor jött egy büntetés, majd egy műszaki hiba - viszont Gasly minden eddiginél jobban érezte magát autójában.

„Rengeteg dolog történt a hétvégén, sok olyan is, amit máshogy terveztünk, viszont próbálom a pozitívumokat megfogni Bakuból” - próbált optimista lenni Gasly. „Sokkal jobban éreztem magam az autóban, és sokkal inkább úgy tudtam vezetni, ahogy azt én akartam, így pedig jött is jó néhány jó kör a Q1-ben.”

00119006_583



Aztán a verseny jól alakult - végre. „Tudtuk, hogy a bokszutcából indulva nem lesz egyszerű elöl harcolni, viszont nagyon jó érzés volt pontokkal távozni Azerbajdzsánból. Lassacskán azért javul az egész csomagunk.”

A csapatfőnök Christian Horner is egyre inkább dicséri újdonsült versenyzőjét. „Bár az eredmény papíron nincs meg, de jó hétvégéje volt Pierre-nek. Ha nincsenek a problémák, könnyedén összejöhetett volna akár egy hatodik hely is. Ami még inkább bátorító, az az, hogy néhol még Charles Leclerc-nél is gyorsabb tudott lenni, szóval rengeteg pozitívummal távozhat Azerbajdzsánból.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: