DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sainz: Egy dologra kell figyelni a McLarennek

A spanyol F1-es pilóta szerint az év közben hozott fejlesztések döntik el, hogy mire lesz elég idén a McLaren, de szeretné elkerülni azt, ami tavaly történt a wokingi istállóval.

Carlos Sainz szerint a McLaren 2019-es sikeressége azon fog múlni, hogy hogy sikerül fejleszteni az autót év közben, illetve hogy sikerül-e elkerülni az olyan tévutakat, mint amire tavaly tévedt a wokingi istálló. Sainz tavaly még a Renault pilótájaként nézte végig, ahogy a McLaren jól kezdte az évet, majd fokozatosan csúszott vissza az erősorrendben és a pontversenyben is, mert rossz irányba ment a fejlesztés.

sanyi_2



"Minden a fejlesztéseken fog múlni, ha ezek a frissítések működnek, akkor meg vagyok győződve arról, hogy a csapat haladni fog előre. Szóval minél előbb szükségünk van ezekre a fejlesztésekre és arra, hogy közben ne essünk olyan csapdába, mint az elmúlt szezon folyamán. Tudjuk, hogy mi az irány és azt is, hogy az autó tempója alapján néha oda lehet vele férni a Q3-ba. Van egy fejlestési programunk és ha azt végrehajtjuk, akkor sikeresek lehetünk a középmezőnyben" - mondta Sainz az Autosport kérdésére.

A spanyol versenyző Melbourne-ben nem tudott bizonyítani, az időmérőn és a futamon sem volt szerencséje, egy technikai hiba miatt hamar ki kell állnia, de újonc csapattársa, Lando Norris jól teljesített, ami biztató a jövőre nézve. "Az kiderült, hogy az autó képes a pontszerzésre legalább, úgyhogy meglátjuk, hogy hogyan tudjuk beállítani Bahreinre és Kínára. Az első érzés viszont nagyon jó volt" - utalt arra, hogy az első körökben rögtön képes volt támadni és kieséséig már előzni is tudott.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: