DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hivatalos: Alonso visszaül a McLarenbe

Korábbi csapata nagyköveteként tér vissza az F1-be Fernando Alonso, aki kritikus szerepet vállal mind az idei, mind a jövő évi McLaren fejlesztésében. Mika Hakkinen mellé csatlakozik.

Korábban már pedzegette a témát, mára viszont hivatalossá is vált: Fernando Alonso évekre elkötelezte magát a McLaren istállójával, nagykövetként rendszeres látogatója lesz az F1-es paddockoknak. A spanyol a tavalyi szezon során jelentette be visszavonulását a száguldó cirkuszból, ám benzinvérű lévén sejthető volt, hogy ilyen hirtelenséggel nem tud majd hátat fordítani a sorozatnak. Új feladatai közé tartozik a fiatal pilóták nevelése és a tanácsadás, de jelentős szerepet vállal az idei és a jövő évi McLaren fejlesztésében is.

alonso-portre-2018-3



„A visszavonulásom előtt mondtam, hogy még hosszú ideig a McLaren kötelékében kívánok maradni, ezért örömmel tölt el az új szerep, amelynek köszönhetően szorosan annak csapatnak a része maradok, amelyet egyfajta otthonomnak tartok” – nyilatkozta Alonso a bejelentés kapcsán. „Persze májusban lesz az Indianapolis 500, amit hihetetlenül várok, de ez csak a kezdete azoknak a közös dolgoknak, amelyekbe együtt vágunk bele. Különösen a fiatal tehetségek gondozása lelkesít, ami mind nekem, mind a csapat számára fontos.”

Az Autosport beszámolója szerint Alonso bizonyos teszteken az idei és később a jövő évi McLarent is pályára viszi. A csapat számára 2019-ben négy hivatalos tesztnap áll rendelkezésére a gyakorláshoz és a fejlesztésekhez, azonban két alkalommal olyan pilótát kell autóba ültetniük, aki maximum két nagydíjon vett részt, így Alonsóra is maximum két napot szánhatnak a wokingiak.

 „Bármelyik csapat számára óriási értéket képvisel egy Fernando-kaliberű pilóta" - nyilatkozta Zak Brown csapatfőnök. "A tapasztalatát és a meglátásait mind a pilótáink, mind a mérnökeink örömmel veszik, miközben a karaktere a támogatóink és a szurkolóink számára vonzó."

A spanyol pilóta nem más mellé, mint a kétszeres világbajnok Mika Hakkinen mellé csatlakozik, aki 2017 tavasza óta tölt be ugyanilyen szerepet a csapatnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: