DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kvjat: Ezután büszkék lehetünk magunkra

Danyiil Kvjat bizonyult a leggyorsabbnak a szerdai tesztnapon, ő pedig úgy érzi, hogy fontos volt a gyenge első nap után egy jó eredmény. Mindenki büszke lehet magára a Toro Rossónál.

Sokáig úgy festett, hogy Kimi Raikkönen húzza be a harmadik tesztnapot, azonban Danyiil Kvjat nagyjából 15 perccel a leintés előtt a leglágyabb keverékeken megfutotta a leggyorsabb kört 2019-ben, így 58 ezrednek köszönhetően maga mögé tudta utasítani az Alfa Romeo finnjét.

Kvjat úgy érzi, hogy a számukra rosszul sikerült első nap után nagyon fontos volt, hogy megmutassák, nem a mezőny végén szeretnének kullogni idén sem. „Végig tudtuk, hogy lehetséges az első hely megszerzése. Ma az volt az elsődleges célunk, hogy visszavágjunk az első napom miatt, ami nem volt valami ideális. Sok kör kiesett számunkra aznap” – mondta Kvjat, aki a teszthét leggyorsabb körével büszkélkedhet eddig.



„Mindent elvégeztünk, amit mára terveztünk, sőt többet is! Produktív napot zártunk, szóval mindenki elégedett lehet azzal a munkával, amit ma végzett. Ugyanezt kell folytatnunk az elkövetkező napokban. Minél több kilométert kell futnunk és önbizalmat kell ebből merítenünk, együtt. Őszintén szólva hazudnék, ha azt mondanám, nem hangzik jól, hogy első vagyok. Minden egyes alkalommal erre vágyom, szóval jó érzéssel tölt el.”

„Persze ez még csak az év hajnala, de egy ilyen startnak mindenhol örülnek. Az a tervünk, hogy még tovább javuljunk, és még gyorsabbá tegyük az autót. Fantasztikusan érzem magam” – összegezte napját Kvjat, aki már csak jövő héten fog autóba ülni, ugyanis csütörtökön csapattársa, Alexander Albon vezeti majd a Toro Rossót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: