Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 20. kedd
F1

Bemutatkozott a Ricciardóval felvértezett Renault

Dobogós reményekkel és a szezon versenyzőigazolásával állt kedden a nyilvánosság elé a gyári visszatérésének negyedik évadára készülő Renault. Vajon mennyire lesz jó az R.S.19?

Kedden közép-európai idő szerint kicsivel 12:30 után egy újabb 2019-es Formula-1-es modell mutatkozott be a nagyközönségnek. Ám hasonlóan a Haaséhoz és a Williamséhez, ez is kicsit hamiskás leleplezés volt, hiszen a csapat a 2018-as karosszériát állította ki, amelyre viszont az idei festés és az idei, szélesebb és egyszerűbb első vezetőszárny került fel. Az online közzétett stúdióképeken azonban már a tényleges 2019-es modell látható.

A rendezvény helyszíne a kétlaki csapat brit központja, az enstone-i főhadiszállás volt, a figyelem pedig legalább annyira szegeződött az istálló új pilótájára, Daniel Ricciardóra, mint az esemény főszereplőjére, a versenyautóra.

 

Ricciardo az F1-be gyári alakulatként 2016-ban visszatért Renault első igazán nagy dobása: a francia márka tavaly nyáron környékezte meg a jövőjét mérlegelő ausztrált, aki a Magyar Nagydíjat követően aztán mindenkit, talán még magát a Renault-t is meglepve elfogadta az ajánlatot, és az élcsapatok között számon tartott, de a Honda-motorral ismeretlenbe ugró Red Bullt elhagyva átnyergelt a francia alakulathoz, amelynek idei formája nem kevésbé bizonytalan.

Ricciardo a csapattal két éve együtt levő Nico Hülkenberg csapattársa lesz, párosuk pedig érdekes erőfelmérőt jelent majd a bajnokalkatnak tartott ausztrál és a tehetsége ellenére még mindig dobogó nélkül álló német számára egyaránt.

Márpedig a dobogó az, ami ellen már nem lehet kifogása 2019-ben a Renault-nak. A csapat fokozatosan építkezve lépdelt egyre feljebb az erősorrendben az elmúlt három évben, a konstruktőri 9. helyezést egy 6., majd tavaly egy 4. követte, amivel a középmezőny legjobbjának számítottak, így idén újabb előrelépést akarnak jegyezni, annak muszáj lesz dobogókat tartalmaznia. Az R.S.19-es modell teljes életnagyságában a jövő hétfőn Barcelonában kezdődő teszten lesz megcsodálható.

DzMty_3X4AA-ml7_1

„Új szezon, új autó, de nem minden a technológia. Egy csapatot alkotunk, közösen dolgozunk egyetlen cél érdekében. Az egész a hozzáállásról, a motivációról és az RS spiritről (a Renault-szellemiségről) szól” – mondta felszólalásakor a csapatvezető, Cyril Abiteboul, amit a közönség leginkább időhúzásnak érzékelt a leleplezés előtt. 

A csapat 15:30-kor egy élő Facebook-bejelentkezést is tart, ahol Ricciardo és Hülkenberg fognak beszélni az autóval és a szezonnal kapcsolatos várakozásaikról.

A Renault az alábbi videóval foglalta össze az előző három szezonját:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?