DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap
F1

Új pozitívumokat talált az előző évben Bottas

A Mercedes finn F1-es pilótája olyan dolgokat vett észre az előző évvel kapcsolatban, amit eddig nem és amire építheti a 2019-es szezont - örül neki, hogy megint a nulláról lehet indulni.

Nagyon nehéz szezonja volt 2018-ban Valtteri Bottasnak, hiszen a finn pilóta nem tudott futamot nyerni a mezőny legjobb autójával, simán kikapott Lewis Hamiltontól, amikor pedig esélye volt a győzelemre, akkor vagy a technika, vagy a csapatutasítás megakadályozta ebben - mentálisan elég nehéz ezt kezelnie egy versenyzőnek, főleg hogy a kritikák is záporoztak rá, valamint a "szárnysegéd" kifejezést is ráaggatták.

"Nagyon örülök annak, hogy kezdődik az új szezon, mert személy szerint nekem 2018 nem úgy alakult, ahogy akartam" - mondta Bottas a Mercedes honlapjának adott interjújában. "Voltak kritikák az év folyamán, de ez igazából pozitívum számomra, mert extra erőt merítek belőle. Amit megtanulhattam az elmúlt szezonból, azt megtanultam, hogy erősebben térjek vissza, illetve találtam több olyan pozitívumot is, amit az év végén még nem láttam, de mélyebbre ásva megtaláltam. Minderre építhetek 2019-ben" - magyarázta a finn.

BOT



A szörföléssel és egyéb hasonló dolgokkal foglalkozó Lewis Hamiltonnal szemben Bottas teljesen másképp tölti/töltötte a telet, sokat volt Finnországban, kikapcsolódott a családjával, de járt Dél-Amerikában és nemrég elindult Finnországban egy raliversenyen is, igyekezett másra koncentrálni, mint az F1-es problémákra.

"Izgatott vagyok, mert mindannyian nulla pontról indulunk, ugyanott tartunk és 2019 bármit hozhat számunkra. Új bajnokság indul, én pedig mindent bele fogok adni, mindent, amit csak tudok. Biztos vagyok benne, hogy érdekes lesz" - mondta, majd rátért a technikai dolgokra is, hiszen az elmúlt két szezon során a Ferrari egyre jobban megszorította a Mercedest.

"A gyárban olyan a hangulat, mintha semmi sem változott volna az elmúlt hetekben, amikor nem jártam ott, mindenki ugyanolyan keményen dolgozik, mint bármikor máskor. A szabályváltozásokkal mindig jön néhány kérdőjel, de azt garantálhatom, hogy mindenki megtesz és meg is fog tenni mindent annak érdekében, hogy a lehető legjobb legyen az új autó."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: