DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Steiner: Honnan ered Magnussen rossz hírneve?

Günther Steiner reagált a versenyzőit ért kritikákra, és elmondta, többek közt azt sem érti, honnan származik Kevin Magnussen rossz hírneve, ahogy azt sem, Romain Grosjean hogyan talált vissza régi önmagához a szezon második felében.

Magnussenről akkor terjedt el az a felfogás, hogy hajlamos megnehezíteni ellenfelei dolgát a versenypályán, amikor az Olasz Nagydíj időmérőjének második szakaszában csatába keveredett Fernando Alonsóval, aminek következtében egyikük sem jutott tovább a Q3-ba. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner ellenben ezt az esetet nem tartja elég nyomós oknak ahhoz, hogy pilótáját rossz fényben tüntessék fel a médiában.

„Hadd tegyük tisztába a dolgokat: Kevinnek van a legkevesebb büntetőpontja a pilóták között" – jelentette ki Steiner arra a tényre utalva, hogy Magnussen a tavalyi szezonban mindössze két büntetőpontot kapott szabálytalankodás miatt. „Nem tudom, hogyan, de nagyon rossz hírnévre tett szert, mintha ő lenne a „vad" srác. De ez nem igaz, hiszen csak nézzünk rá a statisztikákra. Objektíven és ne szubjektíven, mert így azt látjuk, hogy neki van a legkevesebb büntetése” – állt ki pilótája mellett az olasz szakember a Motorsportnak adott interjújában.



Steiner emellett azzal az állítással sem értett egyet, hogy Magnussen inkább a szezon első részében hozza a jobb eredményeket. „Kering ez az állítás róla, hogy általánosságban véve az idény második felében nem vezet olyan jól, mint az elsőben. Honnan jön ez?" - tette fel a kérdést Steiner, azt viszont elismerte, 2018 első felében Magnussen valóban jobb teljesítményt nyújtott, mint a későbbi futamokon.

„Én azonban nem vonnék le olyan következtetéseket, hogy ennek mindig így kell történnie. Nem hiszem, hogy Kevin annyira rossz lenne, mint ahogy azt az emberek állítják. Ő egy versenyző, aki versenyez, aki harcol a területéért, mi pedig éppen ezért fizetjük, mert nincs szükségünk olyan pilótákra, akiket mindenki megelőz” – fejtette ki álláspontját a csapatfőnök.

A Haas csapatfőnöke emellett a másik pilótáját ért kritikákra is reagált. Romain Grosjean-t ugyanis amiatt érték bírálatok, hogy a szezon kilencedik futamáig, az Osztrák Nagydíjig egyetlen pontot sem szerzett. „Ne essünk túlzásokba, mert ez nem volt éppen olyan komoly vagy borzasztó dolog. Maradjunk annyiban, hogy csak egy kis megcsúszás volt.”

Ausztriát követően viszont Grosjean ismét a rendszeres pontszerzők táborát erősítette. A csapatfőnök ellenben nem tudott egyértelmű magyarázattal szolgálni arra, mi váltotta ki versenyzőjénél ezt a látható teljesítménybeli változást. „Ha tőle kérdezzük, azt válaszolja, hogy elvesztette a kulcsot, majd megtalálta. Őszintén mondom, nem tudom, mi történt, de azóta minden rendben megy.”

Arra a kérdésre, aggódott-e amiatt, hogy Grosjean a későbbiekben sem tud fejlődni és jobb eredményekkel szolgálni, a csapatfőnök elmondta, nem voltak ilyen aggodalmai, „csak szerettem volna segíteni neki, hogy újra visszataláljon a régi önmagához.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: