DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ocon: Világbajnok akarok lenni

Bár ez évre nem jutott hely Esteban Ocon számára a rajtrácson, nem adja fel gyerekkori álmát: egy napon világbajnok szeretne lenni. Minden versenyen ott lesz a francia, hiszen az F1 kiszámíthatatlan.

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy amennyiben Valtteri Bottas nem nyújt kielégítő teljesítményt, már akár szezon közben is átveheti helyét a Mercedesnél Esteban Ocon, aki az Ezüst Nyilak fejlesztési- és tartalékpilótája lesz 2019-ben.

További rossz hír a finn versenyző számára, hogy egyik legnagyobb személyes szponzora épp most szállt ki mögüle, pont a pályán mutatott gyenge teljesítményét megnevezve fő indokként. Toto Wolff is elárulta korábban, hogy Bottasnak Lewis Hamilton szintjén kell teljesítenie idén, különben nem hosszabbítják meg szerződését.



Ocon most elmondta, mi is lesz pontosan a feladata a versenyhétvégék során: „Minden nagydíjon jelen leszek és mindenről tájékoztatni fognak, ha esetleg arra kerülne sor, hogy valamikor be kell ugranom. Az F1-ben ugyanis sohasem tudhatjuk, mi fog történni” – idézi Ocont a francia Auto Hebdo.

„A második szabadedzés után a szimulátorban fogok ülni, hogy teszteljek minden lehetőséget, amitől azt gondoljuk, gyorsabb lehet az autó az időmérőre, és tökéletesen felkészíthessük az autót Lewis és Valtteri számára. Ezután szombaton délelőtt elutazom, és már aznap ott is leszek a pálya mellett.”

A francia pilóta elárulta, boldog jelenlegi helyzetével, mivel így teljes mértékben a jövőjére koncentrálhat: „Egy napon világbajnok akarok lenni. Ez a célom és az álmom. Mármint, az nem jó, hogy kihagyok egy teljes szezont, de még mindig az F1-re fókuszálok, és szerintem ez a jó döntés. Viszont ha jövőre sem találok ülést, akkor elmegyek és valami mást fogok csinálni, mivel hiányzik a versenyzés.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: