DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Brawn: Az F1 a nagy legendáknak sem kegyelmez

A McLaren és a Williams csapat utóbbi években látott sikertelensége is mutatja, a Formula-1 a történelmileg sikeres és elismert csapatoknak sem kegyelmez, ha azok nem fekszenek biztos alapokon, jelentette ki Ross Brawn sportszakmai igazgató.

A Formula-1-ben az utóbbi években olyan csapatokat láttunk az eredménylisták legalján, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt a sport világbajnok pilótáit termelték ki. Ilyen többek közt a Williams és a McLaren istálló. Előbbi története során kilenc konstruktőri és hét egyéni világbajnokságot nyert, 2018-at mégis a tabella utolsó helyén zárta. Utóbbi pedig nyolc konstruktőri és 12 egyéni címet tudhat a neve mellett, legutolsó futamgyőzelmét viszont hét évvel ezelőtt, a 2012-es Brazil Nagydíjon aratta.

Ross Brawn, az F1 2017-ben kinevezett sportszakmai igazgatója szerint ez is azt jelzi, a Formula-1-ben nem az számít, melyik csapat mióta tagja a sportnak, hanem az, milyen stabil alapokon fekszik. „A Mercedes még mindig azokkal az emberekkel dolgozik együtt, akikkel 2007-ben, amikor még Hondaként működtek, ez több mint tíz éves stabilitást jelent, és a sikereik mutatják ennek a ténynek mekkora jelentősége van. A McLaren és a Williams ellenben az elmúlt években számos változáson esett át, és ahhoz, hogy a dolgok lenyugodjanak, mindig időre van szükség.”



„Mindkét csapat hatalmas történelemmel rendelkezik, de sajnos a Formula-1 nem a történelmet, hanem csak azt tiszteli, ami a pályán történik” – mondta a brit szakember, hozzátéve, az F1-ben mindenki szeretné a két legendás brit istállót ismét az élen látni, „ez a sport viszont nem kegyelmez senkinek.”

„Ha nem végzel folyamatosan első osztályú munkát, az minden vasárnap vagy minden második vasárnap meglátszik a pályán mutatott teljesítményedben. Ők is képesek arra, hogy ismét visszatérjenek az élre, de tudom, ez nem egyszerű feladat” – vélekedett Brawn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: