DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év csapata

Évzáró sorozatunk második részében a szezon legjobban összeállt, legkülönlegesebbet alakító csapatáról szavazott szerkesztőségünk. A nagy kérdés az volt, bele tud-e valaki kontárkodni a Mercedes és a Ferrari csatájába.

Idén is elkészítettük hagyományos F1-es évértékelőnket, amelyben 12 napon át, 12 kategóriában szavazunk a szezon legjobb, legrémesebb vagy éppen legemlékezetesebb szereplőiről és történéseiről. Mai kiadásunkban az év csapatát keressük.

 ferrari



Balogh Tamás: Az Alfa Romeo érkezése már az első szezonban éreztette a hatását a Saubernél, messze a legtöbbet előrelépő istálló lett a svájci csapat, amely ezzel máris visszavette „szimpatikus középcsapat” státuszát. A Mercedes a Ferrari minden korábbinál nagyobb nyomásának is ellen tudott állni, s bár az év elején még voltak taktikai baklövéseik, az igazán fontos pillanatban nem remegett meg a kezük. A maranellóiak is újabb szintet léptek 2017-hez képest, a dobogó alsó fokára mégsem őket, hanem a nyáron előbb egy csődeljárás alá került, majd név- és tulajdonosváltáson átesett Force Indiát tettem, amely a háttérben húzódó súlyos problémák ellenére is kiváló eredményeket produkált.

1. Sauber
2. Mercedes
3. Force India

 

Bognár Viktor: A Mercedes és a Ferrari csatája ugyan idén hallatlanul szorosan indult, de végül megint az ezüstösök hengere gördült tovább. Ezúttal viszont az olaszok sem érdemelnek elmarasztalást, mert ha valamikor, hát most tényleg úgy tűnt, hogy sokkal inkább a versenyzőiken úsztak el a bajnoki címek. A Sauber a szezon legnagyobb előrelépőjeként van helye ezen a listán, hiszen egészen látványos módon vált a lejtő aljára csúszott kiscsapatból idénre megkerülhetetlen tényezővé, amelyhez már egy világbajnok versenyző is önszántából csatlakozik.

1. Mercedes
2. Ferrari
3. Sauber

mercedes 

Czinege Ádám: A Mercedes csakúgy, mint az utóbbi években, mindenkit felülmúlt. Az egyéni- és konstruktőri bajnoki cím is a csapat nevéhez köthető, és az is biztos, hogy az övéké volt a mezőny legerősebb autója a Ferrarié mellett. Az olaszok az utóbbi szezonokhoz képest még jobban megszorongatták a németeket, és ha egy kicsit másképp alakulnak a dolgok, könnyen lehetett volna más a végeredmény. A Haast sok kritika érte a ferraris hasonlóságok miatt, mégis azt mondanám, hogy magukhoz képest rengeteget fejlődtek – a konstruktőri ötödik helyet nem sokan várhatták tőlük a szezon elején, ez hatalmas előrelépés volt tőlük 2017-hez képest.

1. Mercedes
2. Ferrari
3. Haas

 

Dezső Attila: Zsinórban öt konstruktőri világbajnoki cím – erre eddig csak a Ferrari volt képes az F1 lassan hetvenéves története során. Bár nem mindig a Mercedes bizonyult a legerősebbnek, végül technikai és stratégiai szempontból is az ő oldalukra billent az a bizonyos mérleg idén. A Force India a Belga Nagydíjon a nulláról, megújult tulajdonosi háttérrel állt rajthoz, és rögtön ki is sajátította a második rajtsort, majd úgy folytatta, mintha mi sem történt volna – így is sikerült elcsípnie a tabella hetedik helyét. Bár a Sauber mögötte zárt, a svájciak így is meglepetést okoztak azzal, hogy többször sikerült közvetlenül a nagyok mögött harcolniuk.

1. Mercedes
2. Force India
3. Sauber

sauber 

Gellérfi Gergő: A pilótás szavazással ellentétben itt most nekem „kevés volt” a világbajnoki cím az elsőséghez, az ugyanis, amit a Sauber bemutatott idén, az én szememben nagyobb teljesítmény, mint egy széteső és félrefejlesztő Ferrarit legyőzni a koronáért. A Mercedesről persze így is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, s a Haas is minden elismerést megérdemel azért a fejlődésért, amit bemutattak két tanulóévüket követően.

1. Sauber
2. Mercedes
3. Haas

 

Gobodics Tamás: A Mercedes jó döntésekkel, jó irányba vitt fejlesztéssel győzte le a Ferrarit, ezzel pedig nálam nemcsak az első helyet érték el, de azt is, hogy a Ferrarit ne tegyem be a top3-ba – kicsit talán indokolatlanul alulértékelem a teljesítményüket, de bosszantóan elrontották az évet. Az újjászülető Force India számomra mindenképpen ott van a legjobb háromban, a Red Bull pedig azt bizonyította az év végére, hogy ha karosszériáról van szó, még mindig képes etalonná válni...

1. Mercedes
2. Force India
3. Red Bull

mercedes2 

Héjas Szilárd: Véleményem szerint idén az Alfa Romeo Sauber olyan fejlődésen ment keresztül, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül és megérdemlik, hogy megemeljük a kalapunk az ez évi teljesítményük előtt. Második helyre a Mercedest tenném, akik ugyan magukra haragították a Formula-1-es közösséget az oroszországi csapatutasítással, azonban ez volt idén a nagy erősségük a Ferrarival szemben, hogy ők beálltak egy pilóta mögé, és bár az olaszok a végén simán alulmaradtak a világbajnoki csatában, de az év első felében szerintem jobb autójuk volt, mint a németeknek, így nálam ők a harmadikok.

1. Sauber
2. Mercedes
3. Ferrari

 

Strommer Benjamin: Nehéz volt dönteni, hogy a Ferrarit vagy Mercedest tegyem az első helyre, hiszen mindkét csapat idei teljesítménye érdemel dicséretet és megrovást is. Végül a megkérdőjelezhetőbb opciót, a Ferrarit választottam: a már-már tradicionális vezetői és stratégiai bakik ellenére az olaszoknak több tekintetben 2008-ban volt utoljára ilyen jó szezonjuk, emellett karizmatikus vezérük, Sergio Marchionne betegségével és tragikus halálával is meg kellett birkózniuk. A Mercedes előtt le a kalappal, hogy nem magasan a legjobb autóval is sikerült zsinórban ötödször megnyerni a bajnokságot, de Szocsiban sikerült jelentősen rombolni imázsukon. A középmezőny nagy előrelépését ezúttal a Haas szolgáltatta.

1. Ferrari
2. Mercedes
3. Haas

ferrari2 

Vaszilykó Péter: Nincs mit tenni, a Mercedes ismét világbajnok lett, így ezen a listán sem kerülhet az első helynél lejjebb. A Red Bull teljesítménye (az erőforrástól eltekintve) nagyon biztató volt, az év második felében egészen megközelítették a Mercedest. A Haas pedig az év egyik meglepetése, harmadik szezonjukra egészen nagyot ugrottak előre.

1. Mercedes
2. Red Bull
3. Haas

 

A végeredmény: Összesen hat istálló került be valamelyikünk toplistájára, és három különböző kapott első helyet is, végül azonban a Mercedes győzelméhez nem férhetett kétség. A brackley-i alakulat mindannyiunknál ott volt az első kettő között. A Sauber azonban beelőzte azt a csapatot, amelynek idei előrelépése nagy részét köszönheti - a svájciak jobban sáfárkodtak a lehetőségeikkel és az erőforrásaikkal, mint az év elején még a legjobb autóval rendelkező, de a végére leeresztő Ferrari.

1. Mercedes 23 pont
2. Sauber 11 pont
3. Ferrari 8 pont
4. Force India 5 pont
5. Haas 4 pont
6. Red Bull 3 pont

mer-fer-sau 

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Max Verstappen, 3. Charles Leclerc

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: