DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottasnak nincs szüksége Rosberg tanácsára

A finn pilóta elődje a Mercedesnél is többször kikapott házon belül, mígnem 2016-ban le tudta győzni Lewis Hamiltont. Valtteri Bottas viszont más útmutatása helyett saját útját akarja járni.

Az ötlet a német újságírók fejéből pattant ki: miután Valtteri Bottas 2018-ban csúfosan alulmaradt csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest, felvetették a finn pilótának, hogy Nico Rosberghez fordulhatna tanácsért. A német a Mercedesnél házon belül háromszor maradt alul Hamiltonnal szemben, mielőtt 2016-ban legyőzte őt és megszerezte a világbajnoki címét. Bottas – aki az ideit tartja pályafutása legrosszabb szezonjának – nem volt vevő a javaslatra.

„Nem, mert minden egyén és sportoló teljesen más” – reagált a motorsport-total.com felvetésére a szezont hét második hellyel, győzelem nélkül záró Bottas. „Meg kell találnom a saját módszerem, amellyel a legjobb verzióm tudom előhozni: versenyzőként és egyénként is.”



A finn pilóta már kidolgozta saját tervét az eredményesebb 2019-es szezon érdekében: „Oda akarom tenni magam és száguldani, mintha loptam volna. Mintha az lenne az utolsó versenyem, az utolsó nap. A legfontosabb mindig, hogy azt kell gondolnom, nekem kell a legerősebbnek lennem. Soha nem gondoltam azt, hogy nem vagyok képes rá. Még mindig hiszem ebben, habár a szezon miatt csalódást érzek. De tudom, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit ez az év bizonyított, és ez a legfőbb.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: