DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Azért állok le, mert már mindent elértem az F1-ben

Fernando Alonso utolsó három futamára készül a Formula–1-ben. A kétszeres világbajnok a Mexikói Nagydíjon ismét leszögezte, nem azért vonul vissza, mert a McLaren nem versenyképes. Utódja, Carlos Sainz viszont úgy véli, ez egy jó lecke az F1 számára.

Fernando Alonso augusztusban bejelentette, jövőre már nem a Formula–1-ben fog versenyezni. Döntésének hátterében sokak szerint az állhat, hogy a McLarennek már évek óta nem sikerült versenyképes autót adnia a spanyol világbajnoknak, aki emiatt belefáradt abba, hogy a mezőny második felében kell csatáznia. Alonso, habár nem zárta ki azt, hogy egy nap majd visszatérjen a száguldó cirkuszba, Mexikóban elmondta, az emberek félreértették, valójában miért is fordít hátat az F1-nek.

„Nem azért vonulok vissza, mert nem versenyképes az autóm” – jelentette ki. „Augusztus óta ugyanezt ismételgetem: azért állok le, mert már mindent elértem, amit a Formula–1-ben szerettem volna. Nyertem futamokat, nyertem világbajnokságokat, állítottam be rekordokat, vezettem a McLarennél, a Renault-nál, a Ferrarinál. 37 éves vagyok, és már nem akarok tovább a Formula–1-ben maradni. Azért hagyom abba, mert így akarom és nem azért, mert valaki erőlteti”– szögezte le a spanyol. 



A kétszeres világbajnok elmondta, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy az F1 a motorsportok csúcsa, és amikor valaki már nem akar tovább ott versenyezni, akkor annak csak az lehet az oka, hogy nem egy versenyképes autóban ül. „Ki tudja, lehet, hogy jövőre sokkal jobban alakulnak a dolgok, és a McLaren szuper versenyképes lesz. De én ezt már nem akarom megvárni.”

A McLarennél jövőre Alonsót váltó Carlos Sainz viszont továbbra is úgy gondolja, az, hogy a kétszeres bajnok visszavonul, egy hatalmas veszteség lesz az F1 számára, és a sportnak tanulnia kellene ebből. „Miért hagy el minket az egyik legjobb pilóta, és miért nem tudjuk egy kicsit közelebb hozni egymáshoz a csapatokat, hogy többen is képesek legyenek a pódiumokért és győzelmekért harcolni? Azt hiszem, ezen a Formula–1-nek és másoknak is el kell gondolkodnia a jövőben” – fogalmazta meg kritikáját a sport felé a spanyol pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: