Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 21. vasárnap
F1

Nem lesz új F1-es pontrendszer jövőre

A csapatok nem bólintottak rá egyhangúlag, hogy már 2019-ben az első 15 vagy 20 helyezett pontot kapjon. Az éjszakai szerelési tilalmat illetően viszont változás történik: ezzel a leterhelt csapattagoknak kedveznek.

A Formula-1-es csapatokból álló Stratégiai Csoport foglalkozott azzal a közelmúltban felmerült elképzeléssel, hogy ne csak az első 10 helyezett versenyző szerezzen pontot, hanem a pontzónát terjesszék ki a 15. helyig, esetleg 20-an részesüljenek bajnoki egységekben, azaz minden célbaérő. A javaslattal felélénkítették volna a mezőny hátsó részében zajló csatákat.

Az Autosport lap értesülése szerint a csapatok elvetették az ötletet, legalábbis 2019-re vonatkozóan, a távolabbi szezonokat illetően még folynak az egyeztetések. Charlie Whiting versenyigazgató elmondása szerint, ha minden csapat beleegyezik, már jövőre érkezett volna az új pontrendszer. Jelenleg marad a győztesnek 25 pontot osztó szisztéma, amely nyolc éve van érvényben.

Egy másik változást azonban elfogadott a Stratégiai Csoport, a jövő év helyett 2020-tól kezdődően. A pénteki és szombati szabadedzést megelőző szerelési tilalmat nyolcról kilenc órára növelték, azaz a csapatoknak mindkét napon egy-eggyel kevesebb óra áll rendelkezésükre az versenygépen végzett munkára. Az éjszakai szerelési tilalmat 2011-ben vezették be, hogy enyhítsenek a csapattagok leterheltségén. Akkoriban csupán napi hat órára vonatkozott a tilalom, ami alól egy szezon során kétszer lehet felmentést kapni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?