DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ericsson már Kiminél tudta, hogy baj van

Nem az Alfa Romeo által kijelölt Giovinazzi, hanem a hamarabb szerződtetett Raikkönen érkezése jelentette Marcus Ericsson kiesését az F1-es mezőnyből. A svéd versenyző a 2020-as visszatérésre koncentrál.

Mivel az Alfa Romeo a Sauber főszponzora, a svájci csapatnál sajátosan alakul a pilóták kiválasztása: egy versenyzőt az Alfa „jelöl” – a gyakorlatban a rokon márka, a Ferrari állományából –, egyről pedig a Sauber saját érdekeinek megfelelően határoz. Ennek megfelelően az Alfa Romeo-féle ülésben Antonio Givonazzi váltotta Charles Leclerc-t, míg Kimi Raikkönen Marcus Ericsson helyét foglalta el. Így a svéd már a 2007-es világbajnok érkezése idején tudta, hogy bajban van, mielőtt két héttel később megnevezték Giovinazzit.

„Amikor Kimi aláírt, már gondoltam, hogy ez rossz hír” – idézi a planetf1.com a Szocsiban a csütörtöki sajtótájékoztatón megszólaló svédet, aki ennek ellenére nem tett le a reményről, hogy a csapatban marad: „Még mindig reménykedtem, de a hétvége során azt az információt kaptam, hogy Antoniót szerződtették a másik autóba. Én és a menedzsmentem nézelődtünk egy kicsit, de úgy döntöttünk, hogy a Sauberrel folytatom, és fenntartom velük a kapcsolatot, melyet fontosnak tartunk.”



Ez a kapcsolat annyira szoros, hogy a svéd szponzorai és a Sauber tulajdonosi köre átfedésben vannak egymással, ezért tűnt betonbiztosnak Ericsson maradása a csapatnál, mielőtt váratlanul megszerezték Raikkönent – a sztárigazolás azonban felülírta a támogatók érdekeit. Az F1-ben öt, Saubernél négy éven át versenyző svéd a tartalékpilóta státuszába lép vissza, 2020-ban azonban újra ülést akar magának.

„A célom az, hogy visszatérjek a Formula-1-be. 2019-ben ez nem fog megtörténni, de azután lesz majd lehetőségem, hogy újra itt legyek” – jelentette ki ambícióit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: