DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Nem hoztunk ki mindent magunkból

Hiába tűnt úgy az edzéseken, hogy erős csomagja van Szingapúrban a Ferrarinak, a négyszeres világbajnok mindössze a harmadik helyen ért célba – de így is megvédte csapata taktikai döntését.

Sebastian Vettel a rajt utáni kanyarokban egy bátor előzéssel feljött a második helyre Lewis Hamilton mögé, és úgy tűnt, elsőként kereket cserélve akár a vezetést is átveheti. Ám végül még pozíciót is vesztett Max Verstappennel szemben, az eggyel lágyabb keverékű abroncsa miatt pedig óvatosabban kellett vezetnie a táv második felében. A német a Sky Sports kameráinak értékelte részletesebben a Szingapúri Nagydíjat:

„Elég egyértelmű volt, mivel próbálkoztunk, de nem működött. A Red Bull nagyon jól reagált és átugrott minket. Nem sok hiányzott, de ezekkel a gumikkal az elsődleges cél az volt, hogy eljussunk a célvonalig. A stratégiánk az volt, hogy Lewis elé kerüljünk, de ez nem jött össze, és kár, hogy még a második helyet is elvesztettük, utána pedig már csak arra koncentráltuk, hogy a harmadikat őrizzük. Nem voltam róla meggyőződve, hogy eljutunk a célig, de sikerült. Meglepő volt látni, hogy Valtteri nem tudta tartani a lépést, és még nálam is jobban szenvedett.”

vettel-szingapur-2018-dppi-1



„Nyilvánvaló volt, hogy nem voltunk elég gyorsak a futamon, rá kell jönnünk ennek okára. Megpróbáltunk az élre kerülni, de Lewis túl gyors volt. Amint az élre kerül itt valaki, az kontrollálni tudja a tempót, de nekünk nem sikerült az élre kerülnünk” – fogalmazott az immár 40 pontos hátrányba kerülő német, aki ennek ellenére kiállt a Ferrari stratégiai döntése mellett:

„Mindig meg fogom védeni őket. A döntés, amit meghoztunk a verseny során, miszerint megpróbálunk agresszívek lenni, azért volt, hogy megnyerjük a futamot, és ha működik, az nagyszerű lett volna. De összességében erős csomagunk volt, Kimi és én is erősnek tűntünk az edzéseken, de végül a versenyen a harmadik és ötödik helyen értünk be. Akárcsak tegnap, pedig az autónk sebessége nem ide való. Erre gondolok, amikor azt mondom, nem hoztunk ki mindent magunkból.”

„Lewis azt mondta, hogy nem számított rá, hogy tíz ponttal növelni fogja az előnyét, és talán mi sem számítottunk rá, hogy tíz pontot fogunk bukni” – ismerte el Vettel. „Sosem gondoltam azt, mint sokan, hogy óriási előnyünk lenne az autó terén. Igen, jó az autónk, a tempónk megvan, de ma kicsit lassabbak voltunk. De nehéz következtetéseket levonni, mert teljesen más versenyt futottam. Nem hiszem, hogy tartanunk kellene bármelyik pályától, amely még vár ránk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: