DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo csodálkozott, miért nem lát a tükörben

Nemhogy pontot nem szerzett, de még pontszerző helyen sem autózott, majd pedig kiesett az Olasz Nagydíjról Daniel Ricciardo. A Renault sietősen leszögezte, hogy nem a motorral volt gond.

Új hajtásláncelemeket szereltek a Red Bull ausztrál pilótájának autójába erre a hétvégére, s a C specifikációtól kifejezetten sokat vártak. Max Verstappen teljesítménye talán igazolta is ezt, Ricciardónak viszont nem sok lehetősége volt megtapasztalni az előnyöket, hiszen a cserék miatt a mezőny végéről kellett rajtolnia, s csak a 11. pozícióig kapaszkodott fel, amikor a 23. körben utolérte őt a vég.

DmG9uZIXsAE1Fc5



„Frusztráló versenyem volt. Megelőztem [Lance] Strollt, aztán belenéztem a tükörbe, hogy meggyőződjek róla, hogy teljesen elmentem mellette, de nem láttam valami sokat. Aztán rájöttem, hogy ez amiatt lehet, mert egy csomó füst jön ki az autó hátuljából” – idézte vissza viccesen a történteket. „Amikor jeleztem a problémát a mérnököknek, megkértek, hogy álljak félre. Megijedtem, hogy már megint az erőforrással lehet valami, de miután visszahoztuk az autót, a srácok kivizsgálták az esetet, és kuplunghibára gyanakszanak. Frusztráló időket éltem meg az elmúlt versenyeken, de remélem, tudunk majd javítani valamit a megbízhatóságon és a dobogót vehetjük célba Szingapúrban.”

Elsőként azonban nem is a Red Bullnál, hanem a beszállító Renault-nál adtak ki közleményt Ricciardo kiesésével kapcsolatban. Az autóból kiáramló sűrű füst alapján sokan azonnal motorhibára gyanakodtak, de a franciák fontosnak találták, hogy felmentsék magukat a felelősség alól, így a Renault Twitter-üzenetéből tudhattuk meg először, hogy kuplunghiba okozta Ricciardo kiesését.

Az ausztrál tényleg szörnyű sorozatot tudhat maga mögött, hiszen az elmúlt hat futamból csak kétszer látta meg a kockás zászlót. Az pedig még megdöbbentőbben hangzik, hogy a 2018-as szezonban még csak kétszer állt a dobogón: sanghaji és monacói győzelmekor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: