DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen elmondta, miért állt ki

Az első kanyarban megpecsételődött a belga nagydíjhétvégét nagyszerűen kezdő Kimi Raikkönen sorsa, akinek futama csupán nyolc kört tett ki, sérült autó miatt nem volt értelme tovább versenyezni.

Kimi Raikkönen is belekeveredett a rajtot követő káoszba: őt nem a Nico Hülkenberg által megtorpedózott Fernando Alonso tarolta le, hanem az események láncolata során Daniel Ricciardo – akit a spanyol lökött meg – ütközött vele. Raikkönen Ferrarija defektet kapott, emellett az SF71H hátulja megsérült. A finn kétszer is bokszba ment szervizelésre, de az autót nem lehetett kiállás során helyrehozni, így végül feladta a nagydíjat.

„A DRS állandóan kinyitotta magát, így nem tudtunk mit tenni” – magyarázta a fő probléma jellegét Raikkönen. „Valaki eltalált hátul, és megsérült a padló és a hátsó szárny is, mivel teljes kört kellett lapos gumival megtennem. A végére olyan rossz lett, hogy a DRS állandóan kinyílt, ezért nem volt értelme folytatni. Nem lehetett volna mit kihozni a versenyből, csak kicsúsztam volna. Még az egyenesekben sem lehetett teljes sebességgel menni.”



A 38 éves pilóta, akinek öt nagydíjon át tartó dobogós sorozata szakadt meg, az időmérős eredményre vezette vissza, hogy belegabalyodott a balesetbe – ha csapathiba miatt nem a hatodik helyről indul, hanem előbbről, megúszta volna. „Ezt kapod, ha rossz időmérőt teljesítettél. Az emberek körülötted csinálhatnak dolgokat, amik nyilván nem végződnek jól. Eltaláltak, ennyi volt.”

A kiesés ellenére Raikkönen továbbra is harmadik a bajnokságban – kettő ponttal megelőzve Bottast – teljesítményének köszönhetően pedig sajtóhírek szerint már aláírta újabb egyéves szerződését a Ferrarival. Olaszországban azt jósolták, hogy a bejelentés a spái vagy monzai hétvégén történhet meg: mivel Belgiumban nem történt fejlemény, a hét során várható a hivatalos megerősítés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: