DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Két kötelező kiállás sem segítene a versenyeken

A háttérben folynak az egyeztetések, milyen gumiszabály pezsdíthetné fel a nagydíjak izgalmait. A Pirelli szerint minél több megkötést találnak ki, annál kevésbé lesz sokszínű a stratégia és eseménydús a futam.

A Formula-1-es nagydíjak izgalmainak egyik alapvető pillére a gumik: minél változatosabb a stratégia, annál több előzés történik a pályán, mivel különböző keménységű és használtságú gumikon a tempó jelentősen különbözik. Idén az abroncsok lágyabbak lettek a korábbiaknál, továbbá új keverékeket is bevezettek, hogy növeljék a kiállások számát. Ehhez képest a legtöbb versenyen továbbra is egy kiállást látunk.

„Egyeztetések folynak arról, hogyan írjunk jobb szabályokat, de ez igazából minden évben megtörténik” – mondta Mario Isola, a Pirelli motorsportigazgatója. Egy kézenfekvőnek tűnő lehetőség az, hogy a jelenleg előírt minimum egy kiállás helyett két kerékcserét tennének kötelezővé. A DTM-ben korábban már volt ilyen szabály, a Formula-1-ben azonban valószínűleg nem működne.



„Egy lehetőség a kötelező két kiállás, de figyelembe kell venni azt is, hogy ilyen szabály mellett nagy a kockázata, hogy minden autó ugyanabban a körben áll ki, vannak ugyanis más korlátozások is. Ha a szabály azt mondja ki, hogy három keveréket kell használni, ezáltal kétszer kell kiállni, akkor mindenki ugyanakkor áll majd ki. Nem fog változatosabb stratégiát és többféle megközelítést generálni.”

„Minél több megkötést léptetünk életbe, valószínűleg annál kevésbé változatosak lesznek a stratégiák” – magyarázta Isola, hogy a több szabály egyúttal kisebb szabadságot jelent a csapatok számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: