DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Egy érdeklődő csapatot elzavart Hamilton

A brit pilóta hónapokon át halogatta a szerződéshosszabbítást – elmondása szerint nem akarta elsietni –, ezért egy rivális istálló kopogtatott nála. A világbajnok viszont tartotta magát korábbi ígéretéhez.

A Német Nagydíj előtt, júliusban végre aláírta új szerződését a Mercedesszel Lewis Hamilton, melynek értelmében 2018 után is marad az istállóval a Formula-1-ben, további két szezonra. A szerződés kapcsán az érintettektől az évad kezdete óta nagyjából ugyanazt lehetett hallgatni: szinte garantált, hogy Hamilton folytatja a csapatnál, az apró jogi részleteket azonban még véglegesíteni kell. A tétovázást látva egy rivális istálló azonban megpróbálta megszerezni a négyszeres világbajnok szolgálatait:

„Ami azt illeti, megkerestek-e mások, igen, egyikük megkeresett, én azonban időt sem hagytam neki” – árulta el a többek között crash.net-en és racer.com-on idézett Hamilton Hockenheimben. A kérdés a lap szerint az volt, hogy a Ferrari vagy a Red Bull kapcsolatba lépett-e vele. Mikor az újságírók megpróbálták kipuhatolózni, hogy a Ferrari próbálkozott-e, így válaszolt: „Lehet találgatni, amennyit csak szeretnétek.”



A brit a Mercedes iránt érzett hűséggel magyarázta, hogy szóba sem állt a rejtélyes csapattal: „Ez mutatja a bizalmat, amely közöttünk fennáll. Az első naptól kezdve azt mondtam nekik, hogy nézzétek, senki mással sem tárgyalok, nem vizsgálgatom, milyen más lehetőségeim vannak, nem megyek bele játékokba mással. És bár tudom, hogy versenyzők hívogatnak titeket, ami teljesen érthető, én is bízom abban, hogy nem gondolkodtok máson.”

Ha bebizonyosodtak volna a kezdeti hírek, Hamilton már az Ausztrál Nagydíjra új szerződéssel érkezett volna. Ehhez képest a bejelentés júliusban történt meg, annak ellenére, hogy a versenyző állítása szerint már másfél hónapja minden lezárult.

„Akár Monaco előtt vagy utána megtörténhetett volna. De egyes kis részletekkel kapcsolatban Totóhoz fordultam, hogy lehetne változtatni ezen vagy azon, emiatt pedig néhány hét késés történt. Úgy voltam vele, hogy időt szánok rá, mivel a nagy döntéseket nem lehet néhány hét alatt meghozni. Ez volt a leghosszabb tárgyalási folyamat, de nem úgy kell elképzelni, hogy közben minden héten egyeztettünk.”

Mit felelt arra a kérdésre, hogy ez lesz-e utolsó szerződése a csapattal? „Lehetetlen megmondani, hogy hol leszek két év múlva, mit fogok érezni akkor. Teljesen más ember lehetek addigra, aki egészen más dolgokat akar csinálni. Nem tudom megmondani” – mondta Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: