DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Exkluzív: Miért ilyen népszerű Max Verstappen?

Bár még mindig csak a negyedik szezonját teljesíti a Formula-1-ben Max Verstappen, a holland már az kezdetektől fogva a legnagyobb szurkolótáborok egyikével rendelkezik. Többek között erről, és a Red Bull tehetségének nehéz szezonkezdetéről is beszélgettünk Frits van Amersfoorttal, Verstappen Formula-3-as csapatfőnökével.

A csupán 20 esztendős Verstappen idei szezonja kicsit sem indult zökkenőmentesen. Saját vezetői hibái miatt temérdek pontot és potenciális győzelmeket, dobogós helyezéseket bukott el. Legutóbb Monacóban, a Red Bullnak talán legjobban fekvő pályán törte össze autóját egy teljesen felesleges gyorskör közben a harmadik szabadedzésen. Ennek következtében pedig lemaradt az időmérő edzésről, és míg csapattársa, Daniel Ricciardo végig dominálta a hétévégét és rajt-cél győzelmet aratott, ő az utolsó rajtkockából indulva még hibátlan versenyzéssel is csak a kilencedik helyig tudott feljönni.

Kétségtelen, hogy az elkapkodott előzési kísérleteinek és az ütközéseinek köszönhetően csapata, a Red Bull is értékes pontokat vesztett a konstruktőri bajnokságban. Így adott volt a kérdés Van Amersfoort úr felé, hogy vajon az egyetlen Formula-1 előtti együléses szezonja során tapasztalt-e hasonlókat Verstappennel?

„Nagyon jól emlékszem arra, amikor a második helyről esett ki 2014-ben, Makaóban, a kvalifikációs futamon” –kezdte múltidézését a holland szakember. „Ő Max, ilyennek ismerjük. Viszont természetesen le kell állnia! (nevet) Azonban ezzel szerintem ő is tisztában van. Tudjuk, hogy ilyen Max, mindig tövig nyomja a gázpedált, és Monacóban is pontosan ezt tette.”



„Én személy szerint sosem beszélek a versenyzőimmel a baleseteik után. Tudom, hogy ez mindig benne van a pakliban. Amikor Max Makaóban összetörte a szombati napon, mivel ő szenvedte el a balesetet, ő is volt az első, aki rájött, hogy hibázott. A monacói eset után sem volt ez másként, ő volt az első, aki belátta, hogy ezzel a saját és a csapata hétvégéjét is jelentősen megnehezítette.”

“Tudja, a legjobb autóversenyzők folyamatosan a határon autóznak, és a legapróbb hiba is elég ahhoz, hogy átlépjék azt. Ebből kifolyólag én nem is tudom hibáztatni őt a történtekért” – felelte a Formula.hu kérdésére Van Amersfoort.

Afelől is érdeklődtünk, hogy a 2014-es benyomásai alapján mennyire hallgathat Verstappen a Red Bull vezetőségére, elsősorban Helmut Markóra, aki úgy tűnt, hogy a Monacóban történtek után kissé megelégelhette pilótája folyamatos megingásait.

„Biztosan hallgat Helmutra, de amikor egy pilóta versenyben van, és a másodperc töredékrésze alatt kell döntéseket hoznia, valamint a fehér vonalak között tartania az autóját, nem gondolom, hogy éppen Helmut jár az eszében.”

„Pár év múlva majd belátja, hogy túl kemény volt. Nade például Hamilton nem volt ugyanilyen vehemens a pályafutása elején? Sok olyan versenyző van, aki fiatal korában kissé vad, és időbe telik, míg teljesen beérik. Max még mindig nagyon fiatal, és én úgy tudom -de javítson ki akárki, ha tévedek- egy autóversenyzőnek gyorsnak kell lennie. Róla pedig mindent mondhatunk, de azt nem, hogy ne lenne pokolian gyors!” –fűzte hozzá a csapatfőnök.

Ahogy arra a hasonló balesetsorozatok után a mai világban számítani lehet, Verstappen év eleji formája miatt rengeteg negatív megjegyzést kapott a szurkolóktól a közösségi médiában. A rutinos csapattulajdonos, aki egyedülálló módon immáron 43. éve vezeti a Van Amersfoort Racinget, igencsak erős véleményt fogalmazott meg a napjainkban megszokottá vált internetes állásfoglalásokról. 

„Őszintén szólva, kezd elegem lenni a közösségi médiában megjelenő baromságokból. Manapság úgy dobálóznak az emberek a véleményeikkel, mintha egyesek teliszemetelnének egy utcát! Mindenki csak dobálja a sz*rt a másikra. Az ilyen emberek menjenek a p*csába! Senki sem érti meg igazán, hogy milyen nehéz egy Formula-1-es versenyző élete. Amikor nyersz, hősként ünnepelnek, amikor nem, képesek a földbe tiporni” – fogalmazott.

Volt csapatfőnöke azonban bizakodó a fiatal holland jövőjét illetően, és biztos benne, hogy rövidesen a képes lesz akár a bajnoki címért is harcban lenni. „Ez a helyzet hamarosan meg fog változni. Max egy szupergyors versenyző, és hamarosan összeállnak számára a dolgok. Egy nap világbajnok lesz. Efelől 100%-osan meg vagyok győződve. Aztán majd a csapból is az fog folyni, hogy „én megmondtam!”, „én is!”. Sajnos így szokott ez lenni…” 

Szinte nincs olyan futam a versenynaptárban, melynek televíziós közvetítésében ne mutatának talpig narancssárgába öltözött Verstappen-drukkerekkel megtelt lelátókat. Szintén visszatérő személy egy oroszlánjelmezbe öltözött szurkoló, aki akkora fanatikus, hogy kis híján az összes versenyhétvégére elutazik, vagy a kosztümjét elutaztatja. De mi lehet az oka annak, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora közönségkedvenccé vált hazájában a holland?

„A Verstappen család teljes mértékben képviseli azt, amit a hollandok szeretnek. Nem nagyon szeretjük az udvarias, jól nevelt angol úriembert, sem pedig a jól fogalmazó németet. Olyan karakterekkel szimpatizálunk, mint Verstappen, akinek néhány lépése balul sül el, életszerű, és megmutatja, hogy mint akármelyikünknek, neki is néha meg kell küzdeni problémákkal, nehézségekkel”

„Hollandiában nem kedveljük a túl tökéletes embereket. Szerintem emiatt olyan népszerű Max édesapja, Jos is. A botrányaik következtében egyre népszerűbbek lesznek otthon. Remélem, megértik ezt, mert ez egy roppantul holland dolog”

„Furcsának találjuk, hogy egy olyan srác, mint Nico Rosberg Formula-1-es világbajnok. Most pedig a német tévének dolgozik, és képes úgy beszélni, akárcsak egy politikus. Tudja, kicsit olyan, mint egy kígyó, ami tekereg körülöttünk… Ne értsenek félre, nem vagyok negatív Nicóval kapcsolatban, hiszen pontosan azt csinálja, amit a németek szeretnek és elvárnak tőle. A hollandok mások. Mi harcolni vágyó megsebzett gladiátorokat akarunk látni!” –nyilatkozott példaértékű őszinteséggel Van Amersfoort, akinek szavaiból egy igazán exkluzív betekintést nyerhetünk a Max Verstappennel történtekkel, illetve a holland szurkolói morállal és gondolkodásmóddal kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: