DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Exkluzív: Mesés a hangulat Franciaországban

1990 óta először újra a Formula 1-é a Paul Ricard versenypálya, amely a legszebb arcát mutatta a Francia Nagydíj csütörtöki sajtónapján. A helyszín már önmagában érdekes, de témákban ezen túlmenően sem volt hiány.

A formula.hu-nak már a Monacói Nagydíj másnapján alkalma nyílt körülnézni az F1-es vérkeringésbe 1990 óta visszatérő komplexumban, ahol csütörtök reggel immáron minden készen állt arra, hogy otthont adjon a tízéves szünet után feltámasztott Francia Nagydíjnak. A helyszín és a körítés túlzás nélkül mesés, a gallok pedig vevők a mutatványra: az eltelt egy évtized alatt alaposan kiéheztek, így már a sajtónapon elözönlötték az építtető likőrmilliárdos nevét viselő komplexumot és környékét. Szurkolniuk is van kinek, hiszen a hosszú ínség után jelenleg a franciáké az egyik legnépesebb kolónia a királykategóriában: három versenyzőnek, Romain Grosjeannak, Esteban Oconnak és Pierre Gaslynak is szurkolhatnak, ráadásként pedig a Renault formájában van egy gyári versenyistállójuk is. Ahogyan az lenni szokott, a nyitónapon a helyi „érdekeltségek” le is fogadkozták a csillagot az égről: győzelemről ugyan egyikük sem álmodozhat, de mindannyian megígérték, hogy szívüket-lelküket kiteszik a pályára az előttünk álló hétvége folyamán.

Motiválniuk is van kit, a helyi szervezők ugyanis példás kezdeményezéssel rukkoltak elő: a térség és környék összes iskolájának, óvodájának küldtek meghívót, hogy a fiatalok csütörtökön beleszagolhassanak az autósport levegőjébe, az ötlet pedig kedvező fogadtatásra talált. Az ifjúság délelőtt és kora délután nagy számban képviseltette magát: kisebb és nagyobb gyerekek csoportokban jártak-keltek a tribünökön, a paddockban és a bokszutcában, javarészük csillogó szemmel csodálta a látványosságot és biztosak lehetünk abban, hogy autósport-fertőzöttként távoztak a helyszínről. Gyakran halljuk mostanság, hogy az úgynevezett Z generációt már nem lehet elkápráztatni „holmi” autóversenyzéssel, amit viszont a Paul Ricardon láttunk, az tökéletes cáfolata volt ennek. Csak remélni lehet, hogy a franciák kezdeményezését más helyszínek is átveszik, elvégre is nemcsak versenyzői, hanem szurkolói fronton is szükség van az utánpótlásra. Jobban, mint valaha.

A helyi menők mellett kijutott a figyelemből Fernando Alonsónak is, aki a elmúlt hétvégén újabb lépést tett vágya, a triple crown elérése felé azzal, hogy megnyerte a Le Mans-i 24 órást.  A siker értékéhez kétség sem férhet, ám a spanyol mindent elkövetett, hogy még inkább felértékelje azt. Noha a hibrid LMP1-esek mezőnyében csak a két Toyota indult, a spanyol erősen vitatható álláspontja szerint ez nemhogy csökkentette volna, inkább növelte az eredmény jelentőségét: „Csodás érzés volt. Tavaly csupán négy autó volt a kategóriában, idén pedig tíz, így szerintem komolyabb volt a versengés. A mienk volt az egyetlen hibrid rendszer, amely körülbelül 49 százalékkal hatékonyabb volt, mint a többi autó, ez pedig óriási kihívás volt. Szerintem ez a győzelem sokkal magasabb színvonalú, mint bármely másik győzelem Le Mans-ban” – hangzott a jövőjével kapcsolatban továbbra is titokzatos pilóta kijelentése, amelyen szó szerint felröhögött a sajtóterem.

A nap témája a Mercedes volt, egészen pontosan az, hogy beveti-e végre a bajnokcsapat azt az új fejlesztésű belső égésű erőforrást, amely nem készült el a Kanadai Nagydíjra. Bár a montreali erős megtorpanás után az együttesnek olyan szüksége lenne minden aprócska teljesítménynövelésre, mint a vízre a sivatagban szomjazónak, meglepetésre még nem tudni, hogy használják-e az új egységet. A dolgok jelenlegi állása szerint a bajnoki tabella vezető státuszát Montrealban elveszítő Lewis Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas a legutóbb használt egységekkel kezdik a hétvégét: ennek köszönhetően a Brixworth-i motorműhely még egy teljes napon át nyúzhatja a továbbfejlesztett egységet a tesztpadon, s amennyiben zöld jelzést adnak, szombat reggelre a csapat átrámolja az új fejlesztésű szívet a két Ezüstnyílba. Ha nem, akkor egy darabig maradnak az előző specifikációból készített friss egységek használatánál.



„Fogalmam sincs ebben a pillanatban, hogy mi lesz” – mondta a motorkérdéssel kapcsolatban Hamilton egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. „Még van egy friss egységem a jelenlegi változatból, ami nagyon jó. Az első hét futamon használt specifikáció szerintem kiváló, így semmi gond nem lesz, ha ebből kapok egy friss, az előző versenyen használtnál jobb és erősebb egységet. Személy szerint nem aggódom emiatt, abban pedig biztos vagyok, hogy hamarosan kiderül, hol tartunk.”

A brit – akit a montreali győztes Sebastian Vettel egyetlen ponttal előz meg a tabellán – hangsúlyozta, hogy maximálisan bízik az Andy Cowell vezette Mercedes-motorrészlegben, akik „biztosan a legjobb döntést hozzák majd”. Bottas abban reménykedik, hogy Cowell és stábja az új egység bevetése mellé teszi a garast: „Mindannyian ebben reménykedünk, mert nagyon szoros a csata idén, apró nüanszok döntenek három csapat között. Jelen pillanatban bízunk abban, hogy használhatjuk az újat, de ez még nincs megerősítve. Bízom abban, hogy a helyzet javult a két héttel ezelőttihez képest az új motorral kapcsolatban” – fogalmazott a pontvadászat 3. helyén álló finn.

Akit talán a leginkább érdekel, hogy mire készül a Mercedes, az Vettel, de a német természetesen igyekezett épp az ellenkezőjét hangsúlyozni: „Nem tudom, hogy mekkora lenne az előrelépés. Ha több lóerőről van szó, akkor természetesen ez jelenthet különbséget, ellenkező esetben viszont aligha” – mondta a német, akinek tetszik ugyan a pálya, de elejtett egy olyan megjegyzést is, hogy „talán lehetett volna érdekesebb” helyszínt is találni a Francia Nagydíjnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: