DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonso: Mostantól az Indy 500 az első

Alighogy megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, máris elismerte Fernando Alonso, hogy mostantól legfőbb célja a tripla korona elnyerése, így az Indy 500 mindenek felett áll számára.

Miután korábban már sikerült nyernie Monacóban, most pedig Le Mans-ban is győzelemre vezette a Toyotát, már csak az Indy 500 megnyerése választja el a spanyolt a számára oly fontos tripla koronától, melyet eddig csak Graham Hill tudott megszerezni, még 1972-ben. Könnyen lehet, hogy ez majd rányomja a bélyegét Alonso döntésére, mikor a jövője kerül szóba, de egyelőre még maga sem tudja, mit hoz a következő időszak: „Az, hogy megnyertük a Le Mans-i 24 órást, még mindig csak egy álomnak tűnik. Hihetetlen volt ez a hét. Nagyjából most kezdem felfogni, mit is értünk el” - kezdte a spanyol.

„Majd a nyár után fogok elkezdeni gondolkodni azon, hogyan tovább, de tény, hogy Le Mans-i győzelmünk után Indy prioritást fog élvezni. Talán jövőre újra megpróbálom, de lehet, hogy csak azután. Meglátjuk, hogyan alakul a Formula-1 sorsa."

Vajon sikerül Alonsónak Indianapolisban is nyernie?


Alonso 2017-ben kihagyta a Monacói Nagydíjat, hogy indulhasson az Indy 500-on, de 20 körrel a leintés előtt elfüstölt alatta a motor, így üres kézzel volt kénytelen távozni: „Tavaly mindenféle különösebb cél nélkül indultam. Többször is vezettük a futamot, akár meg is nyerhettük volna, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Az Indy 500 része a tripla koronának, így most már sokkal fontosabb számomra. Rendkívül vonzónak hangzik, hogy megpróbáljam meghódítani Amerikát is, hogy még jobb, még teljesebb pilótává váljak.”

Aztán a kétszeres világbajnok szót ejtett a hétvégi Francia Nagydíjról is: „Várom már, hogy visszaüljek az autómba és versenyezzek. Nem gyakran fordul elő, hogy olyan helyszínre érkezünk, ami mindenki számára új. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen így nem kellett elutaznom Franciaországból és egyből indulhatok a Paul Ricard pályára.

A McLaren azóta, hogy Renault motorra váltott, egyértelműen előrébb lépett, bár Alonso így sem harcolhat a bajnoki címért. Emellett persze az is szerepet játszhat majd a spanyol végső döntésében, hogy a Hosszútávú Világbajnokságon is indul: „Megpróbálom megnyerni idén a WEC-et is, nem csak Le Mans volt a célom. Mivel már így is kétszeres F1-es világbajnok vagyok, ha sikerülne, ez egy szuper-tripla korona lehetne” – vicceskedett Fernando Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: