DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Ha néző vagyok, elaludtam volna

A Mercedes négyszeres világbajnoka szerint arról szólt az idei Monacói Nagydíj, hogy 78 körön keresztül tartották a lépést egymással a pilóták.

Noha a harmadik helyen végzett, és ezzel megtartotta a világbajnoki pontversenyben az első helyét Lewis Hamilton, a brit pilóta meglehetősen lesújtóan nyilatkozott a futamot követően. Véleménye szerint senki sem tudott igazán versenyezni, és a 78 kör jórészt abból állt, hogy tartsák a lépést egymással a versenyzők. Ráadásul az új hiperlágy abroncs miatt kulcsfontosságú volt a jó gumitaktika, így mindenki az egykiállásos stratégiát választotta. Hamilton – aki győzni szeretett volna a hercegségbeli futamon – már a 12. körben kiállt a bokszba kereket cserélni, és a maradék 66 kört az ultralágy szetten tette meg. Noha a csapata végig nyugtatni próbálta, hogy a gumik kibírják a verseny végéig, ő egyáltalán nem volt biztos ebben, ám végül sikerült beérnie 17 másodperces hátránnyal a győztes Daniel Ricciardo mögött a harmadik helyen.

hamilton-monaco-dppi 



„Természetesen gratulálok Danielnek, hiszen remek munkát végzett, joggal örül a győzelmének, ám mi mögötte verseny helyett csak vonatoztunk, mintegy így biztosítva a biztos célba érkezést. Fogalmam sincs arról, hogy annak, aki nézte, ez izgalmas volt-e, de nekünk ott az autóban egyáltalán nem volt az. Itt Monacóban nagyon fontos, hogy nyerj, készen állunk arra, hogy egy szórakoztató versenyt csináljunk, ám a mostani gumik miatt nem volt meg igazán a tempónk. Senki nem tudta megtámadni a másikat, szó szerint körözgettünk egymás mögött. Csodálom, hogy ezt valaki ébren végig tudta nézni, ha ezt otthonról kellett volna végigszenvednem, biztos, hogy elaludtam volna a kanapén” – hangzott a négyszeres világbajnok nem túl hízelgő véleménye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: