DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Button: Nincs esélyük Hamilton ellen

Jenson Button nem tudja elképzelni, hogy bárki is elvehetné idén Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címét. A brit ezt egyszerűen azzal indokolja, hogy honfitársa a világ legtehetségesebb pilótája.

A tavaly már csak beugróként a Formula-1-ben szerepet vállaló, közkedvelt brit 2000 és 2016 között versenyzett a száguldó cirkuszban. Tizenöt futamgyőzelem és a 2009-es világbajnoki cím fűződik a nevéhez. Sosem tartotta magát a leggyorsabb pilótának, de megbízható, stabil versenyzésével komoly sikereket aratott.

Lewis Hamiltonnal 2010 és 2012 között voltak csapattársak a McLarennél, elég jó volt a viszony a két bajnok között, igaz, Buttonra egyébként sem jellemző az ellenségeskedés és az intrika. A mostani világbajnoki éllovast tartja a mezőny legjobbjának, akit idén sem győzhet le senki.

„A rajtrács összes versenyzője közül Lewis rendelkezik a legnagyobb, isteni tehetséggel. Lewisnak eddig nagyon nyugodt éve van. Az idei szezon során az első futamokon egyszer sem láthattunk tőle igazán kimagasló teljesítményt, de éppen ebben jó, hogy akkor is erős tud lenni, amikor éppen nincs csúcsformában” – nyilatkozta Jenson Button a Times magazinnak.

Jenson Button szerint Hamilton a mezőny legjobbja


„Ezért is gondolom úgy, hogy abszolút senkinek nincs esélye megverni őt idén” – tette hozzá a 2009-ben a csúcsra jutó brit, aki saját teljesítményét viszont jóval kritikusabb szemmel látja, különösen utolsó, teljes tavalyelőtti szezonját. „A szezon felétől mentálisan nem voltam már a topon. Nem tudtam olyan gyors lenni, mint a megelőző években.”

„Talán az utolsó szezonomat nem is kellett volna végigcsinálnom. Egyszerűen elegem volt és más kihívások érdekeltek. Az előtte levő két idény nagyon nehéz volt számomra, mert a gyengélkedő autó miatt az eredmények elmaradtak, emiatt fejben nem voltam már rendesen ott. Utólag azt mondom, a 2016-os év felénél abba kellett volna hagynom” – emlékezett vissza Button.

2018-ban ismét visszatért a versenyzéshez Jenson Button és rendkívül élvezi a japán Super GT sorozatban való megmérettetést, eddig az eredmények is kiválóak. Emellett a Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vesz, ahol a pályán találkozhat mclarenes csapattársával, az LMP1-es Toyotát terelgető Fernando Alonsóval.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: