DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso nagy Real Madrid-rajongó

A kétszeres világbajnok spanyol mindenképpen megnézi este a BL-döntőt és kedvenc csapatának, a Realnak szurkol majd. A McLarennél viszont jó eséllyel legtöbben éppen a Liverpoolnak.

Nem meglepő, hogy Fernando Alonso a Real Madrid gárdájának szorít majd szombat este, a Bajnokok Ligája döntőjének során. Valószínűleg egymást bosszantják majd a McLaren motorhome-jában jó néhány angol szakemberrel, csapata ugyanis brit és valószínűleg a döntő többség a Liverpool sikerét kívánja majd.

A Liverpool a hatodik címéért hajt este Kijevben a fináléban. Alonso egész életében a madridiaknak szurkolt, ma este is ezt fogja tenni, alig néhány órával azután, hogy az időmérő edzés befejeződik Monte Carlóban. Sejtése szerint nem ugyanannak fog drukkolni a csapat és a nemrég a Ferrarival szóba hozott pilóta.

Nem kérdés, hogy a spanyol ász kinek szurkol ma este


„Ha jól sejtem, a csapatban Liverpool-szimpatizánsok nézik majd velem a meccset. Este kiderül minden. A Real Madrid rajongója, sőt tagja is vagyok a klubnak, úgyhogy remélem, szombat este győzni tudnak, de szerintem nem lesz sima, szoros mérkőzésre számítok” – nyilatkozta Fernando Alonso.

„Angol csapatban versenyzem, így ott lesz mellettem egy csomó szerelő és mérnök, akik pedig a Liverpoolnak szurkolnak, de hát ezzel a gondolattal meg kell barátkoznom ezen a hétvégén. Érdekes meccsre számítok, Európa legjobb csapatai közül kettő méri össze erejét. Összesen 17 Bajnokok Ligája-győzelem csap össze, nem is találhatnék jobb párosítást a döntőre” – tette hozzá a McLaren spanyol pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: