DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hartley csak Spában kaphat új motort a Hondától

A japán motorgyártó kiértékelte a Toro Rosso pilótájának barcelonai balesetét, és a csapattal együtt döntenek majd a fejlesztések üteméről, de előfordulhat, hogy Belgiumig marad a mostani motor.

Lassan egyre nehezebb helyzetbe kerül Brendon Hartley, ha szeretné megőrizni versenyzői állását a Toro Rossónál. Az új-zélandi pilóta idén eddig nagyon gyengén szerepel, hiszen amíg csapattársa, a francia Pierre Gasly már 12 pontot gyűjtött az eddigi versenyeken és az időmérőkön is lényegesen jobban teljesít Hartley-nál, addig utóbbi egy ponttal áll összetettben, ráadásul legutóbb Barcelonában vezetői hibából összetörte az autóját. A csapat motorszállítója, a Honda is kivizsgálta az új-zélandi balesetének okait.

Hartley-dppi



Hartley teljesen új motorcsomagot kapott a versenyre, miután a bukásakor súlyosan megsérült az erőforrása is, ám ezzel együtt sem tudott maradandót alkotni, hiszen két kör hátrányban végül a 12. helyen zárta a Spanyol Nagydíjat. Miután már nem az első turbó- és MGU-csere volt ez az idén Hartley esetében – az Ausztrál Nagydíjon már mindkét alkatrészt cserélték egyszer az autóján –, a következőnél már visszasorolják majd a rajtrácson: előbb tíz hellyel, majd minden további alkatrészcserét követően 5-5 pozícióval.

„Pontosan ezért több lehetőséget is szeretnénk végiggondolni. Ellenőriztük a baleset során megsérült motort, és nagy károkat szenvedett. Természetesen a csapattal együtt döntünk majd a hogyan továbbról, miként is kezeljük a kialakult helyzetet, így egyelőre még nem döntöttünk arról, mi lesz majd a következő futamon, Monacóban” – jelentette ki az autosport.com-nak Toyoharu Tanabe, a Honda műszaki igazgatója, aki azt hozzátette, eredeti terveik szerint Kanadában dobták volna be az új fejlesztéseket, ám az energiatakarékossági rendszerek fejlődése miatt biztosan cserélni kellene az MGU-t is az autóban. Márpedig ez, mint fent írtuk, azonnal egy tíz rajthelyes büntetést vonna maga után Hartley számára.

Éppen ezért az is előfordulhat, hogy a Toro Rosso és a Honda úgy dönt, hogy az új-zélandi versenyző folytassa a jelenlegi motorral a versenyeket, és csak a nyári szünet után, a Belga Nagydíjon kapjon új erőforrást a szintén új alkatrészeivel együtt. Ugyanis Spa olyan pálya, ahol nem számít annyira, ha valakit hátrébb sorolnak a rajtrácson. Viszont ebben az esetben nyolc versenyt kell ugyanazzal a motorral megtenni.

„Egyelőre még nem gondolkoztam ilyen távlatokban, hogy őszinte legyek, nem tudom, mit jelentenének számomra, ha a fejlesztéseket előbb megkapnám” – állította Hartley, aki büntetlenül már csak egy motort, a vezérlő elektronikát és az energiatárolót cserélheti ki a Toro Rossóján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: