DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Hamilton szerint még nem elég jó a Mercedes

Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es pilótája bevallotta, küzd a versenyautójával, s attól tart, nehezen tudja majd megőrizni a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

A szezon negyedik versenyén, az Azerbajdzsáni Nagydíjon tudta idei első futamgyőzelmét megszerezni a négyszeres világbajnok Hamilton. A címvédő sikeréhez azonban csapattársa, Valtteri Bottas balszerencséje is kellett – a finn néhány körrel a leintés előtt kapott defektet.

Ennek köszönhetően a brit megelőzte legnagyobb riválisát, a ferraris Sebastian Vettelt, s négy ponttal áll a német előtt összetettben. Ugyanakkor Hamilton tart tőle, ez az előny sovány lesz, mivel az olasz istálló autói gyorsabbak és megbízhatóbbak.



„Nagyszerű érzés vezetni a bajnokságot, de ha így folytatjuk, sok szerencse kellene ahhoz, hogy az élen maradjak. De erre nem lehet alapozni a következő tizenhét futamon” – nyilatkozta a címvédő.

Hamilton rá is mutatott egy hiányosságra, aggodalomra ad okot szerinte, hogy a W09-es kódjelű autó nem tudják maximálisan kihasználni a gumikban rejlő tartalékokat, de önmagától is többet vár a folytatásban.

„Az autónak megvan az üteme, de nem aknázzuk ki eléggé. Nagyobb teljesítményre van szükségünk, nekem pedig jobb ritmusra, mert jelenleg nem vagyunk harmóniában az autóval. A Ferrari ezen a téren előrébb tart. Nem arra célzok, hogy rossz a kocsink, de fejlődnünk kell, hogy könnyebb legyen vezetni. A szezonnyitón még mindent rendben éreztem vele, de azóta nem működött olyan jól, és nem tudom biztosan az okát” – tette hozzá Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: