DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Räikkönen: Szerencsés vagyok, hogy befejeztem a futamot

Kimi Räikkönen, a Ferrari finn F1-es pilótája elárulta, hogy nemcsak amiatt került veszélybe az Azerbajdzsáni Nagydíja, mert összeütközött Esteban Oconnal, a futam vége felé is kellett izgulnia.

Szinte csoda, hogy be tudta fejezni (ráadásul másodikként) a vasárnapi futamot Räikkönen, hiszen elmondása szerint nagy sebességgel ütközött neki a falnak három körrel a leintés előtt.

„Az újraindítás utáni első körben padlógázzal ütődtem neki a belső falnak. Elég szerencsés vagyok, hogy nem szakadt le az első kerék és gyorsan tovább tudtam haladni" – ismerte el a finn pilóta, aki azt is bevallotta, hogy már a futam előtt is közel állt a kieséshez. "Már akkor is majdnem a falhoz csaptam az autóm, amikor a rajtrácsra tartottam. Sok necces szituációm volt, mert a határon autóztam, nem ez volt a legkönnyebb verseny. Én nem is a legélvezetesebb, mert voltak jó köreim, meg olyanok, amelyekben a falat próbáltam elkerülni."



A Ferrari-pilóta emellett a Red Bullok balesetéről is szót ejtett.

„A vezetésüket látva biztos voltam benne, hogy valami történni fog később, ha közel kerülnek egymáshoz. Mi megpróbáltunk kimaradni a balhékból, egy ilyen futamon kifizetődik ez a taktika” – tette hozzá a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: