DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel magabiztos fölénnyel az időmérő előtt

A Ferrari pénteki visszaesésének nyoma sem volt az Azerbajdzsáni Nagydíj szombati edzésén: Vettel négy tizedes előnnyel végzett az élen, miközben a Mercedesnél most Hamilton volt erősebb.

Bár néhány kanyarban enyhén csöpögött az eső, de ettől eltekintve kellemes tavaszi időjárás várta az F1 mezőnyét az időmérő előtti felkészülésen Bakuban. Az évszak és az utcai pálya párosa viszont továbbra sem könnyítette meg a pilóták dolgát - a poros, néhol levelekkel és virágszirmokkal borított aszfalt kifejezetten trükkös versenykörülményeket teremtett a betonfalakkal körbekerített helyszínen. Kisebb hibákat szinte minden pilóta produkált, a sárga zászló most is rendszeres szereplője volt a szabadedzésnek. Nyolc perccel a vége előtt a piros is előkerült, Szergej Szirotkin az egyik balost kiegyenesítve jelentősen lebontotta autójának jobb elejét.

tororosso-elfekez-baku



Tegnap óta akármit is főzött a Ferrari a boszorkánykonyhájában, az működik: A szabadedzés döntő többségét Sebastian Vettel töltötte az élen, többször is javítgatva saját legjobb körén. 1:43,091-gyel betonozta be magát a tabella tetején, amit a többiek csak megközelíteni tudtak, de megdönteni nem. Mögötte a másik Ferrariban Kimi Raikkönen négy tizedmásodperccel a harmadik helyen végzett. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ideje alapján a Mercedes továbbra is a gumimelegítéssel szenvedhet – tegnap folyamatosan szemcsésedtek a W09-esre szerelt Pirellik, a jelenség pedig egyértelmű jele annak, hogy az Ezüst Nyilak nem tudják kellő hőmérsékletre felmelegíteni a gumikat. A top 5-be Max Verstappen fért még be a negyedik helyen.

Az élmezőny mögött a szokott módon most is elég nagy rés tátong, a középmezőny eleje Sergio Perezzel már közel egy másodpercet kapott Vetteltől. Kérdés, mi történhetett Daniel Ricciardóval, az ausztrál ugyanis feltűnésmentesen körözött a pályán, ideje pedig 1,7 másodperccel gyengébb a mai legjobb körtől. Az edzés élő közvetítését itt olvashatod vissza!

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:43.091  
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.452 0.361
3 Kimi Räikkönen Ferrari 1:43.493 0.402
4 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:43.519 0.428
5 Valtteri Bottas Mercedes 1:43.569 0.478
6 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:43.936 0.845
7 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:43.958 0.867
8 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:44.123 1.032
9 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:44.220 1.129
10 Sergey Sirotkin Williams-Mercedes 1:44.534 1.443
11 Fernando Alonso McLaren-Renault 1:44.763 1.672
12 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:44.861 1.770
13 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:44.905 1.814
14 Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:45.218 2.127
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:45.261 2.170
16 Carlos Sainz Renault 1:45.432 2.341
17 Nico Hülkenberg Renault 1:45.456 2.365
18 Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:45.505 2.414
19 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:45.910 2.819
20 Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:46.186 3.095
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: