DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Mi lesz a Haas hibázó szerelőinek sorsa?

A szezonnyitó fő drámája a fennállása legjobb eredménye felé tartó Haast övezte: mindkét autó kiesett rosszul rögzített kerék miatt, melynek kiváltó oka nem technikai, hanem emberi hiba volt.

Mint az Ausztrál Nagydíj után kiderült, nem a kerékpisztoly tervezési hibája okozta mindkét Haas VF-18 kiesését a futamon erős pontszerző pozíciókból, hanem emberi mulasztás történt Kevin Magnussen és Romain Grosjean kiállása során. A szerelők egyszerűen nem gyakorolták eleget a kiállásokat, így nyomás alatt hibáztak. A Haas csapatfőnökét arról kérdezték, milyen következményekre számíthatnak az alkalmazottak, akiknek hibái nagyon sokba kerültek.



„Miért panaszkodnánk tovább? Azok, akik felelősek, tudják, hogy őket kell hibáztatni. A kerékpisztolyok, anyák és kerékagyak változatlanok 2017-hez képest” – mondta Günther Steiner a Blick lapnak. „Senkit sem fogunk kirúgni. Talán a nyomás, amit 2016-os csatlakozásunk óta a két legfontosabb bokszkiállás generált, egyszerűen túl nagy volt. Most keményebb munkát kell végeznünk, ugyanazzal a legénységgel” – hangsúlyozta, hogy nem lesz személyi változás a szerelőgárdában.

Steiner bizakodó, hogy az Ausztráliában egyértelműen negyedik leggyorsabb csapatnak bizonyuló Haas továbbviszi formáját április 6-8-án Bahreinbe: „Az autó nagyon jó, ez az oka, amiért optimizmussal mehetünk Bahreinbe és akárhova máshova. Az egyedüli vigaszt az nyújtja, hogy még sosem volt ilyen jó autónk a Formula-1-ben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: