DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Szirotkin: Jó kapcsolatot ápolunk Kubicával

Sokak szemében a Williams orosz pilótája akadályozta meg a lengyel tündérmesébe illő F1-es visszatérését, a fiatal versenyző szerint azonban ez a kettejük viszonyán egyáltalán nem érződik.

Amióta tavaly nyár elején először felmerült, hogy Robert Kubica újra Formula-1-es autót vezethet, rengeteg rajongó reménykedett benne, hogy a korábbi egyszeres futamgyőztes visszatérhet a száguldó cirkuszban. A 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedő pilóta előbb a Renault-nál tesztelt, majd miután a franciák nem rá szavaztak, átkerült a Williamshez, ahol egy ideig ő tűnt a befutónak Lance Stroll új csapattársának. Végül azonban Szergej Szirotkinra esett a grove-i gárda választása, míg a lengyel az istálló teszt- és tartalékversenyzője lett.

szirotkin-kubica-williams-2018-1



Szirotkint persze rengetegen megvádoltak azzal, hogy csak tőkeerős hátterének köszönhetően előzte be Kubicát az ülésért folytatott versenyben, a Williams végig igyekezett hangsúlyozni, hogy nem ez volt a döntő faktor, az orosz egyszerűen meggyőzőbb volt a teszteken. Adódik persze a kérdés, hogy milyen a viszony a két pilóta között – a Motorsport.com által a 2018-as autó bemutatóján készült interjúban meg is kérdezték Szirotkint, hogy tudja-e, hogy sokan Kubica álmának meghiúsítójaként tekintenek rá:

„Persze, tisztában vagyok vele” – felelte a fiatal pilóta. „Ha őszinte akarok lenni, már többször érintettük ezt a témát, amely egyesek számára fájdalmas, mások számára kevésbé. De láthatja mindenki, hogy szoktunk beszélni Roberttel. Nagyszerű és kedves srácról van szó. Megértem a helyzetét, maximálisan tisztelem is őt és amit elért, de ez van… Nem azért vagyunk itt, hogy jó kisfiúk módjára átengedjük a másiknak a lehetőséget. Mindenki magáért dolgozik, és ezt ő is pontosan megérti. Történt, ami történt, de úgy gondolom, teljesen normális a viszonyunk.”

Arra a kérdésre, hogy egyáltalán nincs-e feszültség köztük a lengyellel és nem érezte-e szükségét az ügy kibeszélésének, így felelt Szirotkin: „Nem hiszem, hogy kellene, és ez is a jele az iránta mutatott óriási tiszteletemnek. Rendkívül tapasztalt versenyző, és nem akarom százszor elismételni a „tisztelet” szót vagy felsorolni az eredményeit. De nincs szükség rá, hogy ezt átbeszéljük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: