DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Renault még nem mutatta meg valódi 2018-as autóját

A francia F1-es istálló a héten stúdióképek formájában már nyilvánosság elé tárta 2018-as kihívóját, de az ügyvezető igazgató szerint azok nem tükrözték igazán, milyen is lesz valójában az R.S.18-as.

Az idei Renault-ra tekintve sokan értetlenül rázták a fejüket, mondván, az R.S.18-as nem sokban különbözik elődjétől – ekkor még csak sejteni lehetett, hogy az enstone-iak a tesztek, vagy a szezonnyitó kezdetéig titkolózni akarnak a 2018-as újításokkal kapcsolatban. Cyril Abiteboul, a gárda ügyvezetője a Renault egyik párizsi eseményén a Motorsportnak tisztázta a helyzetet: „Hogy egyértelműek legyünk, azokkal a képekkel valójában csak a festésünket mutattuk be” – mondta a francia.

„Láttam a fórumokon, ahogyan az emberek megpróbálnak következtetéseket levonni. Nos, nyugodjatok le, srácok – ne próbáljátok meg kiszámítani a tengelytávot, mert az nem árul el semmit! Ahogyan a legtöbb csapat, mi is az utolsó pillanatokig fejlesztünk, így ennek az autónak kevés köze van ahhoz, amelyet majd az első és második teszten fogunk használni, és Melbourne-ben is sok inden vár még ránk.”

„Ráadásul rengeteg elem rejtve maradt: a felfüggesztés, a váltó, a motor elhelyezkedése, a hűtés – mind-mind hatalmas előrelépést jelentenek a tavalyi évhez képest, de természetesen láthatatlanok” – mondta Abiteboul, hozzátéve, keményen dolgoztak azon, hogy a tavalyi erős karosszériára építeni tudjanak, egyben kijavítsák a 2017 során előforduló problémákat. „Korán kezdtük a 2018-as autó tervezését, akárcsak a motor esetében – amely egyfajta továbbvitele a 2017-es modellnek.”

„Mindennek jobbnak és robosztusabbnak kellene lennie megbízhatóság terén, amely kulcsfontosságú szempont volt számunkra. Az volt a célunk, hogy egészséges platformot hozzunk létre, amit tovább tudunk építeni a szezon folyamán. Úgy érezzük, fejlesztési verseny vár ránk. Amikor a szélcsatornában próbálgatjuk az autót, minden alkalommal sikerül előre lépnünk, és még sok minden vár ránk. Fontos volt, hogy a rendszerek a helyükön legyenek, különösen a felfüggesztés és a váltó terén. Nagy a lemaradásunk, melyet le kell faragnunk ezzel az autóval” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: