DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Marchionne szerint Enzo Ferrari ma is jó vezető lenne

A Ferrari alapítója éppen 120 éve született, és évtizedek alatt a semmiből építette fel a Formula-1 ikonikus csapatát. A Ferrari mai vezére felkereste Enzo szülővárosát, Modenát, és a történet aktuális tanulságairól beszélt.

Pontosan 120 éve, hogy a Ferrari alapítója, Enzo Ferrari megszületett 1898. február 18-án – a kerek évforduló kapcsán a Commendatore kevésbé ismert versenyzői karrierjét idéztük fel. Eközben Modenában, Ferrari szülővárosában fotókiállítást rendeztek, melyen Sergio Marchionne, a cég elnöke is beszédet mondott.

„Enzo Ferrari leckéi napjainkra nézve is tanulságot hordoznak” – idézi az F1i.com Marchionnét. „Belegondolni, hogy Enzo Ferrari az 1800-as években született, hihetetlen, hiszen a leckéi aktuálisak és abszolút modernek. Olyan férfi volt, aki kiemelkedő vízióval és képességgel rendelkezett, hogy embereket és erőforrásokat kezeljen, olyasvalaki, aki erőteljes érzékkel vállalkozott, és bátorsága sem hiányzott.”



A maga körül misztikus légkört teremtő Enzo Ferrari módszerei már a maga idejében sem számítottak szokványosnak – kevesekkel érintkezett, mintegy felsőbb hatalomként irányította a Scuderiát –, Marchionne azonban nem kétli, hogy napjainkban is sikeres üzletember lehetne:

„Elgondolkodhatunk, milyen célokat ért volna el Ferrari, ha hozzáférhetett volna a mai technológiához és tudáshoz. Ferrari öröksége a büszkeség forrása mindannyiunk számára, akárcsak Olaszország egészének” – mondta az olasz-kanadai, aki nemcsak a Ferrarit, hanem a Fiat-Chrysler konszernt is irányítja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: