DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Már nem hátrány a tapasztalatlanság - Mansell

Olyan könnyen vezethetők a mai F1-es autók, hogy nem lesz problémája a Williams szinte tinédzser pilótapárosának – állítja Mansell. Sőt, szerinte egy előnyük is származik a kialakult helyzetből.

A Williams kedden megerősítette 2018-as pilótafelállását, a Formula-1 világa pedig a hír hallatán egy csapásra felbolydult. Vannak, akik ellenzik, vannak, akik támogatják a grove-iak filozófiáját. A britek világbajnoka is megosztotta álláspontját Szergej Szirotkinról és Lance Strollról.

mansell_2017_portre



„Évekkel ezelőtt, a számítógépes rásegítők kora előtt aggódtam volna, ha két fiatal pilóta kerül egy csapatba” – nyilatkozott az Autosport International eseményén. „Ennyi mérnökkel és információval ellátva ma már nem ez a helyzet. Nagy segítség számukra, hogy egy Formula-1-es autó bizonyos sebességig már önmagát vezeti” – fogalmazta meg kissé sarkosan a helyzetet. „Bízom benne, hogy megfelelő autóval lesznek futamok, amikor majd villanthatnak. Remélem, hogy nem szürkülnek bele a mezőnybe.”

A Williams tervei szerint Robert Kubicát is tűzközelben tartja majd, a lengyel szimulátoros vezetésen kívül szabadedzésen is lehetőséget fog majd kapni. Mansell szerint ez ideális alkalom mindkét fiatal versenyző számára, hogy új tapasztalatokkal gazdagodjon. Saját példájából tudja, élversenyzőtől mindig lehet valami újat tanulni. „Nem mindegy, ezen a szinten mennyi tapasztalata van egy pilótának. Egy dolog ilyen színvonalú mezőnyben versenyezni, a másik futamot nyerni. Borzasztó sokat tanulhat az ember, ha világbajnok csapattársaival dolgozik együtt, hiszen sokkal több dologba lát bele.  Mindig érdekes valaki más szemszögét is ismerni.”

Szirotkin és Stroll lesz a Williams valaha volt legfiatalabb pilótapárosa. Ketten összesen 41 évesek, így mindössze három évvel számítanak idősebbnek, mint Kimi Raikkönen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: