DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Az F1 még sehol sincs a közösségi médiában

Egy nemrég nyilvánosságra került statisztika szerint a száguldó cirkusz messze túlszárnyalta a többi sportágat közösségi médiás fejlődésében a tavalyi szezon során, ám egy korábbi szakember szerint bőven van még hová fejlődni.

A Forma-1 múlt heti jelentése szerint a sportág a Facebookon, Twitteren, Instagramon és YouTube-on összesen 11,9 millió követőre tett szert, mely 54,9 százalékos növekedés a 2016-os állapothoz képest. Ez nagyrész a sokkal bővebb és aktívabb tartalomszolgáltatásnak, valamint a Liberty Media szabályokon való enyhítésének köszönhető. További árulkodó adat, hogy a Facebookon töltött idő több mint 1600%-kal növekedett az azelőtti évhez képest, videóit pedig 64 millió alkalommal tekintették meg Twitteren.



A Renault és a Williams korábbi szakembere, Pat Symonds – aki tavaly csatlakozott a Ross Brawn által az F1 irányát meghatározó csapathoz – azonban úgy véli, rengeteg hely van még a javulásra. „Ha elolvassuk, jól hangzik, de a valóságban sehol sem vagyunk” – nyilatkozta a brit a MIA Entertainment and Energy-Efficient Motorsport Conference eseményén. „Nagyon le vagyunk maradva. Ha csak a Facebookot nézzük, a Mercedes 10 millió követővel áll az FC Barcelona 95,5 milliójával szemben.”

„Sehol sem vagyunk az F1-ben, és ugyanez igaz a pilótákra is. Lewisnak négy millió követője van Facebookon, míg (a Real Madridban játszó Cristiano) Ronaldónak 11,8 millió. Van még hová fejlődnünk ezeken a területeken, de legalább tudjuk, hogy kell. A Liberty előtti időszakban nem hinném, hogy ez eljutott volna Bernie gondolatáig” – tette hozzá Symonds, aki Williamstől történt visszavonulása óta a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: