DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Mercedes még mindig nem lépte át az 1000 lóerőt

A legerősebb F1-es motor továbbra is csak tart a kerek szám felé, annak ellenére, hogy már 2017-ben szóba jött, sikerült túljutni az 1000 lóerős teljesítményen. Az 50 %-os hőhatékonyság is csak laboratóriumi körülmények között értendő.

Már tavaly olvashattunk olyan híreket, melyek külső mérésekre hivatkozva arról számoltak be, hogy a Mercedes V6-os motorja átlépte a mágikus 1000 lóerős határt. Ennek ellenére a gyártó motorfőnöke, Andy Cowell egy év elteltével is csak arról beszél, hogy a 900 lóerőt maguk mögött hagyták, és a kerek számhoz közelítenek. „Közel vagyunk hozzá, és biztos vagyok benne, hogy egy ponton el fogjuk érni” – mondta a hajtáslánc szakembere az Autosport lapnak.



A Mercedes egy fontos határt már átlépett az idei évben. A 2014-ben bemutatkozó hibrid erőforrás akkor 44 %-os hőhatékonyságot produkált, idén a próbapadon elérte az 50 %-os hatékonyságot. Ez a visszaforgatott energia és bemeneti hőenergia aránya, és a 100 kg/óra maximális üzemanyag-átfolyás miatt különösen fontos a gyártóknak. A próbapadon elért hatékonyság azonban egyelőre a pályán még nem nyilvánul meg.

„A választ a következő év korai szakasza fogja megadni” – mondta Cowell. „Még meg kell látnunk, mit mutatnak a motorfejlesztéseink a tél folyamán, és az autó egyensúlya is fontos. Egy dolog, hogy a motorok mire képesek a padon. Ha az autó által teljesített köridő számít, akkor a technológiát úgy kell alakítani, hagy az aerodinamikát és erőforrás teljesítményét is fokozza. Meg kell látnunk, ez a gyakorlatban hogy működik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: