DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton négyesélyes vb-harcra számít

Hála a Renault-motornak a McLaren is csatlakozik a harchoz Lewis Hamilton szerint, aki már az első versenyre úgy fog megérkezni, hogy újra bajnoknak kell lennie. Télen Trónok harcát fog nézni, hogy bepótolja lemaradását.

A vereség éve – a 2016-os szezon – után visszahódította világbajnoki trófeáját Lewis Hamilton 2017-ben, első szezonjában a Mercedesnél, mikor nem saját csapattársával, hanem a Ferrarival kellett megküzdenie. A világbajnokot arról kérdezték, mikor fogta el az érzés, hogy újra ő lehet az F1 legjobbja.

„Akkor, amikor megérkeztem az első versenyre. Minden szezonban ez a beállítottság jellemez, és jövőre is így lesz” – állnak a Mercedes sajtóközleményében Hamilton szavai. „Amikor edzek és készülök az új szezonra, szilárdan hiszem azt, hogy versenyben lehetünk a következő bajnoki címért. Az is lehet, hogy nem így fog alakulni, de ha nem így állok hozzá, és az ötödik hely elvárásával vágok neki, akkor nem fog működni. A győzelemre kell hangolni magam.”



Az idei kettő helyett Hamilton várakozásai szerint négy csapat is harcolhat a világbajnoki elsőségért: „Jövőre a McLaren Renault-motorokra vált, így négy csapatot is láthatunk a bajnokságért versenyezni. Úgy vélem, a Red Bull gyorsabb lesz, mint volt, a Ferrari pedig újra magas szintet fog képviselni. Nem ülhetünk karba tett kézzel, nekünk is változatlanul törnünk kell előre.”

„Minden évben ugyanoda megyek, a hegyekbe” – tért ki arra, milyen tervei vannak a téli szünidőre. „Velem jönnek a kutyáim, körülöttem rengeteg hó van, nagyon csendes és békés. A napom nagy részét azzal töltöm, hogy a kandalló mellett ülök. Aztán síelünk, filmeket nézünk, igyekszünk felzárkózni a tv-sorozatokkal. A Trónok harcából még egy részt sem láttam, pedig a barátaim és főleg a testvérem nagy rajongók, én is bele fogom ásni magam télen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: