DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Sauber kitette, máshol folytatná Wehrlein

A fiatal német két év után úgy tűnik, befejezi F1-es karrierjét. A Sauber új pilótát ültetett a helyére, ám Wehrlein úgy érzi, idei teljesítménye jó ajánlólevél lehet más szériákhoz.

A DTM legfiatalabb bajnokaként érkezett a Formula-1 mezőnyébe Pascal Wehrlein, ám két év alatt nem sikerült megvetnie lábát a királykategóriában. Csapata szorosabbra fűzi viszonyát a Ferrarival, melynek egyik eredményeként 2018-tól egy másik fiatal reménység, a maranellóiak által nevelt Charles Leclerc ül majd a helyére. A Mercedes által támogatott Wehrlein számára egyetlen halvány esély maradt az F1-ben való maradásra: a Williams egyik ülése még szabad, ám számukra a némettől idősebb és tapasztaltabb Robert Kubica tűnik az elsőszámú esélyesnek. A williamses ülés valószínűségéről egyébként maga a Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff is úgy nyilatkozott, „aprók”. 

wehrlein_2017

Brendon Hartley példájából kiindulva a visszatérés sem lehet kizárva


Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén Wehrlein elmondta, elszántan ragaszkodik elsőszámú tervéhez, ami nem más, mint a Mercedes kötelékein belül maradni. 2015-ös bajnoki címével a DTM-ben lenne keresnivalója, ám ott is csak egyetlen évre tervezhetne, hiszen a Mercedes 2018 végén kiválik a német sorozatból. Egyéb terveit még nem árulta el.

„Elégedett vagyok az utóbbi két évvel és az idei teljesítményemmel” – idézte Wehrlein szavait a Crash.net. „Biztos vagyok benne, hogy segíteni fognak a jövőmben. Zajlanak a beszélgetések, az „A” terv van az asztalon, de más is szóba jöhet, amit eddig még nem említettünk meg. Mindig proaktív vagyok, szeretek mindenről tudni, legyenek azok beszélgetések, tárgyalások, akármi. Nem várom hátradőlve, hogy más cselekedjen helyettem.”

Wehrlein idén öt világbajnoki pontot szerzett a Formula-1-ben, ami egyben a Sauber csapat összes idei pontjait is jelenti. Ez a teljesítmény azonban nem bizonyult elég meggyőzőnek a svájci istálló számára, pláne, hogy a jövőre félig Alfa Romeóként induló gárda kvázi a Ferrari fiókcsapatává vált, így adta magát, hogy az olaszok nem egy riválisuk által nevelt versenyzővel fogják jövőre folytatni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: