A két sorozat közötti átmenet képviselőiből a közelmúltból Fernando Alonsót lehet megemlíteni, aki egy teszt erejéig kipróbálta magát egy Honda nyergében, a másik oldalról pedig a Ducati menője, Jorge Lorenzó vezethette tavaly a Mercedes 2014-es, világbajnok autóját. Noha a kétszeres spanyol F1-es világbajnok több irányba is kacsingat, ami a jövőjét illeti (Indy 500, Le Mans), a 24 órás viadalt két éve bezsebelő Nico Hülkenbergen kívül nincs más pilóta az F1-es mezőnyben, aki közel került volna más kategóriákhoz.
Az F1 Racing magazin egyik olvasója arra volt kíváncsi, hogy Max Verstappen karrierje későbbi szakaszában milyen kategóriában tenné próbára magát, a háromszoros futamgyőztes pedig nem gondolkozott sokáig a válaszon: „Szeretném kipróbálni a MotoGP-t” – vélekedett a holland. „Amikor nyolc éves voltam, ugyanúgy versenyeztem kettő, mint négy keréken, és nagyon szerettem. Kicsit veszélyesnek bizonyult, de nagyon szeretném megpróbálni.”
„A MotoGP egészen más világ, de nagyon szeretem azt az érzést, amikor közel vagy a földhöz, és a térdeiddel súrolod azt. Igazából nem is nézek másfajta versenyzést. Figyelem az Indy 500-at, de a MotoGP-n kívül semmi mást. Nagyszerű nézni, hiszen remek versenyeket szoktak futni” – tette hozzá a holland, mintegy megerősítve az éppen őt dicsérő Flavio Briatore szavait, aki úgy vélekedett, a MotoGP-ben legalább igazi versenyzés folyik, nem úgy, mint a Forma-1-ben.