DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

A sztártervező, aki elutasította a Mercedest

Adrian Newey, a többszörös világbajnok Red Bull tervezője elárulta, pár éve a Mercedes és a Ferrari is állásajánlattal kereste fel őt, ám épp depresszív időket átélve mindkettőre nemet mondott.

A jelenleg is Red Bullnál dolgozó aerodinamikai szakember a lehető legjobbkor, 2006-ban csatlakozott az akkor még kiscsapatként működő istállóhoz. Többek között az ő nevéhez is kötődik a Dietrich Mateschitz által alapított gárda felemelkedése, az egész sportág által elismert tudásával ugyanis négy konstruktőri és négy egyéni világbajnoki címhez segítette csapatát. A 2010-től tartó sikerszéria azonban az új motorformula bevezetésével 2014-ben megszakadt, ez pedig annyira megviselte a szakembert, hogy hiába kereste fel őt eközben – vélhetően jóval nagyobb fizetéssel - a Mercedes és a Ferrari is, mindkettőt elutasította.

newey_pitwall_2015

2006 óta folyamatosan a Red Bull tervezője


„Volt ez a motorokat érintő változás 2014-ben” – nyilatkozta a BBC-nek. „ Az új hibridek, melyek szerintem semmi jót nem tettek a sportnak. Nagy teljesítménybeli eltérések alakultak ki az erőforrások között, mi a beszállítónkkal pedig kudarcra voltunk ítélve. Ez eléggé letargikus volt számomra. A Ferrari és a Mercedes is felvette velem a kapcsolatot, ez pedig elgondolkodtatott.”

A szakember azonban végül nem hagyta ott szívéhez nőtt csapatát, mely több évig tartó sikerességéhez ő is közvetlenül hozzájárult. „A semmiből felépítve apai köteléket éreztem a Red Bull, az ott dolgozó emberek iránt. Nagyon szoros és mély kapcsolatot élhettem át Christian Hornerrel, így olyan érzés volt, mintha egy családot hagynék magam mögött.”

mp4-20_2005

A gyönyörű McLaren MP4-20 is részben az ő keze munkája

Végül Newey hozzátette, egyáltalán nem tetszik neki a jelenlegi motorformula, és örülhetünk, hogy több év után végre nem egy istálló dominálja a mezőnyt. „Szerintem idén szerencsések voltunk. Két csapat, a Mercedes és a Ferrari vívott csatát a világbajnokságért, de ez az első év a hibrid-korszak kezdete óta, hogy ilyen történik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: