DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Már fejlesztés alatt a Porsche F1-es motorja?

A német gyártó bár kivonul a WEC csúcsosztályából, az időközben megkezdett motorfejlesztést titokzatos módon azóta is folytatják. Több jel is arra mutat, hogy saját erőforrással készülnek az F1-be.

A Porsche idén döntött úgy, hogy a hosszútávú-világbajnokság LMP1-es kategóriáját maga mögött hagyva erőforrásait a Formula-E 2019-2020-as szezonjára összpontosítja, ám eközben az sem volt titok, hogy többek között a projekt főnöke is érdeklődéssel figyelte az új Formula-1-es motorszabályok formálódását. A visszavonulásuk bejelentése pillanatában a német gyártó műhelyeiben már négy hónapja fejlesztés alatt állt új típusú LMP1-es erőforrásuk, mely munkálatai érdekes módon azóta is zajlanak.

porsche_lmp1_2auto

Idén (is) megverték a Toyotát


„Tudtuk, hogy ha folytatni akarjuk az LMP1-ben, akkor új motort kell készítenünk” – nyilatkozta a Porsche LMP1-es igazgatója, Fritz Enzinger. „Láttuk, hogy a négyhengeres motorunk közel ért a határaihoz. Áprilisban elkezdtünk egy hathengeres motoron dolgozni, amit természetesen be akarunk fejezni. Először egy egyhengeres típust készítünk, mivel nem kaptunk utasítást egy teljes motor kifejlesztésére.” Arra a kérdésre, hogy a projekt egy Formula-1-es terv része-e, Enzinger a következőt reagálta: „Ilyen megbízásunk nincsen, többet most nem mondhatok.”

A Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume nyomatékosította, a munkálatok elsősorban a gyártó jövőbeli utcai autói számára szolgálnak kutatás-fejlesztéssel. Úgy hírlik, az erőforrásuk már 40%-os hőenergia-visszanyerési hatékonysággal bír, ami egyelőre 10%-kal lemarad a Mercedes tesztpadon elért teljesítményétől. Következő céljuk ezt a hátrányt ledolgozni. „A Formula-1 kapcsán nem nyilatkozom” – reagált Blume. „Most a Formula-E van előttünk, a Porschénél egyszerre mindig egy feladatra koncentrálunk.”

lmp1_porsche_bajnokok

Az egyéni bajnokságot idén megnyerő #2-es autó pilótái, Timo Bernhard, Brendon Hartley és Earl Bamber

A főnök szavaiból az is kiderült, a márka bázisa tiszteletreméltó létesítményekkel van ellátva, ami a leírásai alapján akár már most is alkalmas lehet egy F1-es részvételre. „Weissach-i központunkban van egy új szélcsatorna, amit közvetlenül a tervezési részleghez kapcsoltunk, emellett rendelkezünk egy elektronikai osztállyal, a hajtáslánc tesztelésére alkalmas részleg pedig a közeljövőben fog megépülni.” 

A motorsport.com úgy tudja, a projekt magától a Volkswagen Csoporttól is segítséget kap, információik szerint a VW WRC-s motort fejlesztő egykori csapat főnöke, Donatus Wichelhaus is közreműködik a munkálatokban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: