DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Egyetlen komoly oka van a szabályváltozásoknak

2021-től több szegmensben is átalakul az F1, a sportág első embere pedig elmondta, hogy valójában egyetlen nagyobb cél érdekében módosítanak majd a szabályokon.

Az FIA és a Forma-1 képviselői nemrég közzétették, hogy milyen motorokkal állhatnak rajthoz a csapatok a sportágban, és egyre inkább kezd körvonalazódni, hogy a Liberty Media anyagilag milyen sportágat vizionál. „A legfontosabb, hogy olyan üzleti modellt alkossunk, ahol a csapattulajdonlás sokkal könnyebb” – idézte a Motorsport az F1 vezérigazgatóját, Chase Careyt. „Ha ma szóba kerül, hogy kik csatlakozhatnának, azt mondják, hogy vagy nagyon sokba kerül, vagy kisebb költséggel így is-úgy is a mezőny végén kullognának.”

„Ha csak ez a két választási lehetőségük van, az nem túl vonzó. Ezért kezdeményeztük a motorok és költségek terén történő változást, ahol még így is különbözőek lesznek az autók. Minden egyes modell különleges, a versengés viszont kiegyensúlyozottabb, a gazdaság pedig kiszámíthatóbb. Ezzel az üzleti modellel a jelenlegi csapatok is nyernének, de sokkal érdekesebb, hogy új csatlakozókra is szert tehetnénk.”



Carey elismeri, hogy kompromisszumokat kell majd kötni, de reméli, a résztvevők is elfogadják majd, hogy kevesebbet költenek a mostaninál. „Régen mindenki kicsit magának élt, akik hazudtak, és loptak a másiktól. Így jött létre az ’egy meg egy az fél’ az üzletben. Versengést akarunk a pályán, a jövőnkkel kapcsolatban viszont közös látást. Lesznek különbségek, és megfelelő kompromisszumra kell törekednünk, és nem lehet, hogy ’egy meg egy az három’ legyen. A csapatok különösen fontosak ebből a szempontból.”

„Olyan csapataink vannak, melyek évente félmilliárd dollárt költenek arra, hogy az autók felálljanak a rajtrácsra. Ez a rajongók számára nem képez értéket. Azt akarjuk, hogy az egész üzlet jövedelmező legyen a csapatok számára, ebből a haszonból pedig természetesen mi is ki akarjuk venni a részünket. Ez a mostani csapatok számára is egészségesebb, az érkezők szemében pedig vonzóbb lenne.”

Az amerikai hozzátette, hogy 2020-ra mindennek tisztázódnia kell ezen a téren. „2017 és 2018 az alapok lefektetéséről és a hibák kijavításáról szólnak, szerintem elég jól állunk. Figyelmünk nagy részét azonban 2020-ra irányítjuk. Addigra már több területen is lesznek eredményeink, az USA-ban, Kínában és az OverTheTop esetében is. 2020-ra valóban átvehetjük és átváltoztathatjuk a sportágat, legyen szó nézői, vagy üzleti szempontból. Ezzel az egész egy olyan szintre emelkedhet, amely az egyik legnagyobb látványossággá lehet a világon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: