DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Már tesztelik a Mercedes jövő évi fegyverét

Az idén többször csak dívának becézett W08-as továbbfejlesztésén dolgozik a német gyártó, a koncepció nehézségeit jövőre nem mindennapi aerodinamikai megoldással küszöbölnék ki.

A Mercedes idei autója nem csak sebességével emelkedik ki a mezőnyből – az autó tengelytávja is szokatlanul nagy, amivel időnként a csapat mérnökeit is kihívások elé állította a 2017-es szezon során. Míg az olyan tempós pályákon brillírozott, mint Spa és Monza, a szűkebb kanyarokkal tűzdelt Monte-Carlóval és a Hungaroringgel meggyűlt a baja. Ezen ingadozások egy része magyarázható a hosszú tengelytávval, ám a csapat szerint más faktor is közrejátszik benne.

w08_rake1

Itt jól látszik, a Mercedes eddig mennyire az aszfaltra simult...


A szemfülesebbek már a Brazil Nagydíj során észrevehették, hogy az Ezüst Nyilak Interlagosban száguldva a szokásosnál többet szikráznak. Ez nem véletlen: a 2018-as idényre készülve a Mercedes egy új koncepcióval kísérletezik, amely során a szokásos, vízszinteshez közelebb álló beállításoktól eltérően az autó orrához képest a fenekét több centiméterrel megemelik, így „bólintásra” késztetve a gépet. Ennek az egyébként rake-nek nevezett megoldásnak aerodinamikailag több előnye is van, ám az utóbbi évek szabályai miatt a többség leszokott a koncepcióról. A jelenlegi mezőnyből egyedül a Red Bull az, aki látványosan alkalmazza ezt, ám most már a Mercedes is úgy gondolja, ez lehet a megoldás az időnként kényesen viselkedő autó problémáira.

rb13_Rake

Míg a Red Bullnak látványosan magasan van a feneke.

Niki Lauda a Gazzetta dello Sportnak elárulta, az átlagosnál hosszabb koncepcióval semmi gond nincs, az aerodinamika az a terület, amelyen dolgozniuk kell. „A hossz sosem volt probléma” – kezdte. „Az aerodinamika viszont igen. Az autó időnként fantasztikusan viselkedett, máskor meg nem. Ezt még nem értettük meg teljesen. A szabályok jövőre nem változnak, így van egy jó kiindulópontunk, és könnyebb lesz bizonyos problémák megoldása” – nyilatkozta.

A közelmúltban a Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff is megszólalt a témában, aki biztosra akar menni, hogy csapata csak akkor változtat az autón, ha azzal nem veszítenek az erősségeiből. „A díva azon tulajdonságait akarjuk megtartani, amiket szeretünk benne, a nehézségektől pedig megszabadulnánk” – mondta. „Nem gondoljuk, hogy a nehézségeket a hosszabb tengelytáv okozná. Láttuk már a Red Bullt és a Ferrarit is nehezebb napokat átélni.”

Azzal, hogy a Mercedes két versenyhétvégével a vége előtt mindkét világbajnoki címet megszerezte, a szezon hátralévő részében kockázatmentesen tesztelhetnek bármit, amit jövőre bevetnének a riválisok ellen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: