DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Ricciardo nem akar kifogásokat keresni

A utóbbi négy futamon Max Verstappen mindig jobban teljesített az ausztrál F1-es pilótánál, amely még akkor is kellemetlen utóbbi számára, ha ez idő alatt kétszer is műszaki hibák áldozatává vált.

A szezon első két harmadában Max Verstappent folyamatos balszerencse sújtotta: megtett körök számában a lista végén kuksolt, és hatalmas szakadék tátongott közötte és az élmezőny többi tagja között. Malajziában azonban fordult a kocka: a holland azóta két győzelmet, valamint egy-egy második és negyedik helyet szerzett, Daniel Ricciardónak azonban meg kellett elégednie két harmadik pozícióval, és két feladott versennyel.



Persze azt túlzás lenne kijelenteni, hogy az ausztrál elégedett utóbbi versenyeivel, azt azonban elismeri, hogy ifjú kollégája remek munkát végzett az utóbbi hetekben. „Nem keresek kifogásokat” - nyilatkozta Ricciardo a holland Formula 1 című lapnak.„Max brilliánsan vezetett egész évben, és tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet az autóból minden versenyen.”

Ricciardo jelenleg 44 ponttal áll Verstappen előtt a pontversenyben, negyedik helye pedig akkor forogna veszélyben, ha a holland mindkét hátralévő futamot megnyerné, ő pedig folytatva negatív szériáját, nem szerezne pontot - persze Kimi Raikkönennek is van még esélye a negyedik pozícióra, az ő lemaradása 14 egység.

A Ricciardót utóbb sújtó balszerencse-sorozat Verstappen korábbi versenyeit idézi, melyre az ausztrál nem találja a választ. „Ez hihetetlen. Maxnek rengeteg balszerencséje volt, és nincs rá magyarázatom, hogy miért. Megkérdeztem a mérnököket, hogy talán miatta, de Max nem bánik keményen a technikával. Egyszerűen balszerencséről van szó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: