DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton a mezőny fölé nőtt Austinban

A második szabadedzést is behúzta a Mercedes brit F1-es pilótája, méghozzá meggyőző fölénnyel - mögötte nagyon szoros a harc, de Hamilton egyelőre kilóg felfelé a mezőnyből.

Az első szabadedzésen még gondot okozó eső nyomtalanul eltűnt az USA Nagydíj második gyakorlására, száraz, napos időben kezdték meg a munkát a csapatok. Ezúttal ez már Fernando Alonsóra is igaz volt, aki az első edzést egy technikai hiba miatt kihagyta, illetve most már Danyill Kvjat is beülhetett a Toro Rossóba, miután délelőtt még Sean Gelael vezette a Toro Rossóját.

Romain Grosjean rögtön egy megforgással indított, de hamarosan csapattársa, Kevin Magnussen is bemutatott egy hasonlót - a többiek azért nagyobb baj nélkül feszegették a határokat, elég nagy volt a forgalom már az első percekben. Néhányan a lágy, néhányan viszont a szuperlágy gumikon kezdtek, a tempót pedig elsősorban a két Red Bull diktálta.

Szűk húsz perc telt el, amikor Sebastian Vettel is megérkezett, méghozzá rögtön egy óriási hibával: teljesen kicsúszott alóla a Ferrari egy kerékvetőn vett féktávon és szerencséje volt, hogy nem csapódott bele a falba, megfogta a kavicságy. "Azt hiszem, láttátok..." - kommentálta a rádióban a német ezt az esetet, amellyel leírt egy garnitúra gumit.

Carlos Sainz közben tovább folytatta remek produkcióját, az első edzésen magabiztosan legyőzte Nico Hülkenberget és ezúttal is gyorsabbnak bizonyult a németnél. Jó fél óra telt el, mire felkerültek az ultralágyak, ezen rögtön megvillant a két Mercedes, különösen Hamilton, aki közel egy másodpercet vert Bottasra. Szintén érdekes volt látni, hogy Kvjat 1,4 másodperccel volt gyorsabb elsőre az újonc Hartley-nál, ahogy azt is, hogy a Ferrari Raikkönennel jelentősen elmaradt Hamiltontól. A brit fölénye egyébként akkor kezdett nyomasztóvá válni, amikor Vettel és a két Red Bull is befejezte nagyjából hibátlan ultralágyas körét és körülbelül fél másodperccel még így is a háromszoros világbajnok bizonyult gyorsabbnak, új austini körrekordot felállítva 1:34,668-cal.

Fél órával az edzés vége előtt már eléggé beálltak az erőviszonyok, jöttek a hosszabb etapok és néhány hibát is láthattunk, egy-két elfékezést, pályáról leszaladást bemutattak a versenyzők. Nagy változások itt már nem történtek, a munka már nem a minél jobb kvalifikációs körről szólt, hanem a megfelelő versenybeállításokról és a gumihasználatról, de a Ferrari-drukkereknek további aggodalomra adott okot a nagy hátrány mellett, hogy Vettel megint a kormányára panaszkodott és nagy szerelésbe is fogtak a maranellóiak. Technikai gondok egyébként ezen felül is adódtak, Lance Stroll és Nico Hülkenberg is küzdött ilyennel, utóbbi ennek ellenére végül öt századra megközelítette Sainzot, előbbi viszont messze elmaradt Massától - a brazil és Fernando Alonso vezette a középmezőnyt a hat élpilóta mögött.

Percről percre közvetítésünk itt olvasható vissza!

A második szabadedzés eredménye:

10



 



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: