DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Webbertől is tanácsot kért az újonc Hartley

A Toro Rosso beugrója élete első F1-es futama előtt a lehető legjobban fel akar készülni, így minden ismerősével szót akart váltani, aki csak a sportágban részt vett. Nem akárkiket sikerült elérnie.

„Minden, autósportban jelenlévő barátomat felkerestem” –tett vallomást Brendon Hartley az USA Nagydíj csütörtöki napján tartott sajtótájékoztatón. A 27 éves pilóta a többszörös F1-es futamgyőztes Mark Webber csapattársaként lett bajnok a WEC-ben, így természetes, hogy az egyik telefonszám, amit a mobiljából kikeresett, az ausztrálé volt. „Ma reggeliztem együtt Markkal, egyik legjobb haveromból, Daniel Ricciardóból pedig két napja szedtem ki minden infót, ami a gumikat illeti. Sok [tanács], amit kaptam, csak akkor lesz aktuális, ha már túl vagyok az első szabadedzésen. Először tapasztalatot kell szereznem az autóval.”

hartley_webber_ricciardo

Hartley, Webber és Ricciardo egy tavalyi WEC futamon


Hartley egyelőre sem a teljesítményét, sem a jövőjét illetően nem állított maga elé elvárásokat. „Őszintén szólva a csapat sok tagjával csak az utóbbi egy napban volt lehetőségem először találkozni, szóval még semmi sincs kőbe vésve. Természetesen a lehető legjobban akarok teljesíteni, de túl sok elvárás megfogalmazása nélkül. Bizonyos szempontokból még nem vagyok teljesen felkészülve.”

Az új-zélandi pilóta Danyiil Kvjat csapattársaként érkezik Austinba. Ők és Pierre Gasly az, akik a Toro Rosso 2018-as pilótafelállását tekintve szóba jöhetnek, de Hartley ennyire távoli terveket még nem szövöget. „A jövő évemet illetően még semmi sem hivatalos. Nem faggattam túlzottan senkit, arra koncentrálok, hogy ezen a hétvégén a lehető legjobban menjek. Most sok dolgom van, így nem is foglalkozom ezzel a kérdéssel. Az Indycar gondolatával régebben és most is eljátszottam, de egyelőre semmi hivatalos.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: